Az eddigi részek tartalmából.

Matolcsy jót nyilatkozott az Estében, nem terhelném vele az előző bejegyzést.

Első mondatában elmesélte, hogy őt meggyőzte a kormány döntése (amit részben ő hozott, és egészen ő jelentette be), és bizony nem fogja kockáztatni az eddigi magánnyugdíj-pénztári befizetéseit, hanem viszi őket vissza az állami trezorba. M. tehát enged a saját zsarolásának.

Többször elmondta, az mnyp-s pénzek elvonása nem államosítás, mert nem veszik el a lóvét. Csak éppen ellehetetlenítik azt, aki megtartja. Mert aki marad mnyp-ben, az nem kap állami nyugdíjat, és az utána fizetett munkáltatói nyugdíjjárulékhoz sem jut hozzá soha (24%), mert abból a jelenlegi nyugdíjakat kell kifizetni. Ráadásul az állam bőkezű, mint egy herceg, mert ha maradsz mnyp-ben, akkor kiutalják neked az eddigi munkavállalói járulékaidat (8%), csinálj vele, amit akarsz.

Tehát szögezzük le még egyszer: ez nem államosítás. Ez kőkemény zsarolás. Ha nem lépsz vissza az állami rendszerbe, akkor magadra maradsz, köztes megoldás nincs.

A fent ismertetett módszerrel megszerzett pénzzel egyrészt betömik a nyugdíjkassza lyukát, amit az okozott, hogy a '90-es évek végén egy csomóan léptek át mnyp-be, ahogy az akkori kormány javasolta, majd követelte. Ennek az lett volna az értelme, hogy a magyar polgár részben legyen öngondoskodó, illetve, hogy az állam ne költhesse el a nyugdíjjárulékokat valami szarságra. Most az ebből keletkezett 900 milliárdos hiányt megszüntetik ugyanazzal a pénzzel, amiből a hiány létrejött, tehát 12 évet ugrunk vissza az időben.

A maradék pénzből (a nagy részéből, majdnem 2000 milliárd forintból) az államadósságot fogják csökkenteni. Ekkora csökkentéssel éve 3-400 milliárdnyi kamatot lehet megspórolni. Amit majd a kormány a gazdaság ösztönzésére fordít.

Szóval: az én nyugdíjmegtakarításaimból lesz megint Széchenyi-terv, épülhetnek a Fideszes wellness-szállók, minden idióta vállalkozó herdálhatja az állam pénzét, ugyanakkor a nyugdíjrendszer marad ugyanolyan fenntarthatatlan, mert az öregek egyre többen vannak.

Erre Matolcsy azt mondja, hogy serkenteni kell a gyerekvállalási kedvet, mert ha születik plusz egymillió gyerek, és a gazdasági támogatásokból létrejön plusz egymillió munkahely, akkor ezek együtt már fedezni fogják a jövő nyugdíjait.

Kár, hogy Matolcsy nem vette észre az európai népesség fogyatkozó tendenciáját, ami a nálunk jóval fejlettebb országokban is látszik. Nem a rossz anyagi helyzet miatt nem születik annyi gyerek, hanem azért, mert az emberek tovább élnek, nincs "szükség" sok gyerekre. A reprodukciót nem csak gazdasági szempontok befolyásolják.

Összegezve tehát: ha nem jön be egymillió gyerek (mint ahogy szerintem nem fog), akkor a nyugdíjrendszer tovább pörög lefelé a spirálban, egyre kevesebb ember tart el egyre többet. Viszont amíg össze nem roskad az egész, jó sok pénzt ki lehet fizetni a jobboldal szívéhez oly közel álló sokgyerekes családoknak, akik végre tényleg megtudhatják, milyen érzés ingyen élni.

A gazdaság élénkítésének eredményeit már láttuk az előző Fidesz-kormány alatt - csökkenő GDP, sok elköltött állami pénz.

Az államadósság lefaragásába nem lehet nagyon belekötni, csak arról az oldalról, hogy ezt olyan pénzből csinálják, amiből valamikor működőképes lett volna a nyugdíjrendszer, most meg nem lesz az.

Ennek a felelőtlen gazdasági műveletnek persze van fedezete... Magyarország, és a következő kormány. Mert ha véghez lehet vinni az mnyp-s pénzek elvonását (amit egyébként kétlek, az mnyp-ak szövetsége már kéri az alkotmányellenesség kimondását), a következő kormány, aki a mostani rombolás után aligha a Fidesz lesz, majd szépen visszaállít mindent. Valószínűleg visszafizetik majd a mnyp-ba a járulékokat azoknak, akik kérik, a nyugdíjkasszában megint nyílik egy hiány. Az eredmény: 4 elpazarolt év, szétszórt ezermilliárdok egy olyan tervre, ami csak Matolcsy jövő fúrt, bizakodó szeme sugarában volt jó ötlet, máskülönben színtiszta rablás.

A bejegyzés trackback címe:

http://bemorgo.blog.hu/api/trackback/id/tr402471420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

csi szi 2010.11.24. 23:14:15

Azért logika kevés van a csapkodásodban, bár megértem a dühöt, valóban nem fair ez a módszer. Bár meglepőnek nem meglepő, már régen tudni lehetett, hogy a kormánynak a teljes mnyp-vagyon kell...

"Viszont amíg össze nem roskad az egész, jó sok pénzt ki lehet fizetni a jobboldal szívéhez oly közel álló sokgyerekes családoknak, akik végre tényleg megtudhatják, milyen érzés ingyen élni."

Ó persze. Most irigyek vagyunk, vagy rasszisták? :) Csinálj akkor sok gyereket, ha szerinted abból ingyen lehet élni, tessék. :)

"A gazdaság élénkítésének eredményeit már láttuk az előző Fidesz-kormány alatt - csökkenő GDP, sok elköltött állami pénz"

Csökkenő GDP? Na, mit szívtál? :O

"amiből valamikor működőképes lett volna a nyugdíjrendszer, most meg nem lesz az."

Nem lett volna működőképes... előbb dőlt volna be, mert hiányzott a második pillérbe terelt pénz.