Update 1.0: Matolcsy az Estében azt mondta, őt meggyőzte a kormány döntése (amit részben ő hozott), és nem kockáztatja a nyugdíját mnyp-ban. Tehát enged a saját zsarolásának :)

Update 2.0: Az elkobzott pénzeket a nyugdíjkassza hiánytalanítására és államadósság-csökkentésre fogják használni. Folytatás itt.

 

Azt hiszem, most lett elég. 7 hónap kormányzás után már semmi kedvem tovább élni Viktor alatt, pedig még 4 év hátra van.

Az, hogy Orbán hogyan gondolja a parlamentarizmust, világosan látszik az eddigi munkájából. Nézzünk egy pár mozzanatot:

- a kormánybiztos megmondja az ügyészségnek, hogy Gyurcsányt el kell ítélni.

- megszavaztak köztársasági elnöknek egy idióta bohócot, aki azt sem tudja, hogy a nevében milyen nyilatkozatokat adnak ki.

- teletömték a pereputtyukkal az állami szférát, 25 évesen én is szerettem volna főosztályvezető lenni.

- amikor az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a visszamenőleges törvénykezést, gyorsan kivették a kezéből a költségvetés alkotmányos vizsgálatának jogát. Még szerencse, hogy Stumpf István, Orbán nagy embere szintén alkotmányellenesnek találta ezt a törvényt. Neki még van egy kis gerince, Navracsics, a jogtudós már szögre akasztotta Orbán előszobájában.

- Megszüntetik a költségvetési tanácsot, amelynek többségében jobboldali tagjai nem értenek egyet ezzel az autokrata ámokfutással.

És ma délután Matolcsy "2030-ra lehagyjuk az EU-t" György bejelenti, hogy akik a Fidesz törvényének engedelmeskedve beléptek a magánnyugdíjpénztárba (mert a növekvő számú, inaktív korú népesség miatt a havi nyugdíjjárulék-befizetések már nem fedezik a kifizetendő nyugdíjakat, a korábbi befizetéseket meg már rég elköltötték), szóval aki belépett, de most nem lép vissza, azt kizárják az állami nyugdíjrendszerből, a további kötelező (!) befizetéseihez soha nem juthat hozzá.

Ha visszalép, akkor ugyanaz lesz a helyzete öregkorára, mint most: az aktuális befizetésekből szorítják ki a nyugdíjat - azoknak a nyugdíjasoknak, akik addigra 2-3-szor annyian lesznek, mint a dolgozók.

És mindezt azért, hogy a kormány most belapátolhassa azt a kb. 3000 milliárd (!) forintot, amit eddig a magánnyugdíjpénztáraknak fizettek a munkavállalók. Hogy legyen miből kifizetni a bruttó 300.000 forint feletti keresetűek adócsökkentését. Hogy ne kelljen betartani a gazdasági megszorításokat az EU követelményeinek megfelelően.

Tehát: ha 300 rugónál valamivel kevesebbet kapsz havonta, akkor te fedezed a jómódúak adócsökkentését, mert havonta 4-5000-el kevesebbet viszel majd haza, plusz az eddigi befizetéseidet is elveszik, és elköltik 1 éven belül.

Kíváncsi vagyok, hogy ezt a nyíltan kommunista jellegű államosítást vajon hogyan nyelik le a kedves szavazók. Megint hagynak beleköpni a szájukba?

A bejegyzés trackback címe:

https://bemorgo.blog.hu/api/trackback/id/tr612470673

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy rekvirálás margójára 2010.11.27. 07:49:36

A magánnyugdíj-pénztárakban megtakarított összegek költségvetésbe visszaemelése mellett akadnak indokok. A költségvetés egyik legnagyobb visszahúzó tényezője a jelentős, a GDP arányában 80% fölötti adósság. Ennek és kamatainak törlesztése k...

Trackback: Magyarországon az amstetteni rém szelleme 2010.11.25. 15:00:32

Bizony nem engednek felnőni, nem engedik el soha a kezünket, mert ha elengedik, akkor elkezdünk önállóvá válni, felnövünk és nem hagyjuk magunkat irányítani. Magyarul burokban nevelnek minket mint a rossz szülők. Csak az a baj, hogy az állam jelenle...

Trackback: Pályázat 2010.11.25. 00:01:10

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása, melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük beküldeni. A pályázaton amatőr ...

Trackback: El a kezekkel a nyugdíjamtól! 2010.11.24. 23:51:12

Kezdjük azzal, hogy kinek is jó a magánnyugdíjpénztár? A tisztességeseknek, akik rendesen fizetik a jövedelmük után a járulékokat.Akik feketén dolgoznak, vagy minimálbérre vannak bejelentve persze, hogy prüszkölnek. Ez utóbbi két csoportba nagyjából 1,...

Trackback: Nyugdíj: a zemberek véleménye 2010.11.24. 23:32:33

Azt hittem, csak elaludtam a buszon, és álmodom, de nem: a kormány elkezdte zsarolni a népet, amelynek szolgálatára felesküdött. Először persze átejteni akarta, de ezt már megszoktuk, csak a füllentés tárgya változik. Mivel ez nem sikerült, bekeményíte...

Trackback: Tanácsköztársaság 2. 2010.11.24. 22:04:45

Nem a negyedik köztársaság, hanem a második tanácsköztársaság építésének vagyunk elszenvedői, úgy tűnik. Kommunista módszerekkel, szigorúan a zemberek nevében.Barátaim, komolyan, nosztalgikus érzéseim vannak, hogy milyen jól elviccelődtünk a NENYI köte...

Trackback: Rablás 2010.11.24. 21:11:13

(Forrás: Wikipédia)  A rablás a vagyon elleni bűncselekmény csoportjába tartozó bűncselekmény. A rablásnak három elkövetési formája van: Személy elleni erőszak, vagy élet és testi épség elleni fenyegetés alkalmazása a lopás folyamán.Lopás...

Trackback: Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk… 2010.11.24. 19:33:31

Miért van még ember az országban, aki bármilyen süket dumát simán bevesz, akit simán meg lehet vezetni mindenféle olcsó trükkel, talmi demagógiával? A magasztos dolgokat még megértem, hogy beveszik: nemzeti együttműködés, polgári Magyarország, keleti s...

Trackback: Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk… 2010.11.24. 19:30:26

Miért van még ember az országban, aki bármilyen süket dumát simán bevesz, akit simán meg lehet vezetni mindenféle olcsó trükkel, talmi demagógiával? A magasztos dolgokat még megértem, hogy beveszik: nemzeti együttműködés, polgári Magyarország, keleti s...

Trackback: Hezitátorok 2010.11.24. 18:54:20

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: A nyugdíjpénzek államosításának tanulsága 2010.11.24. 18:48:41

"Mindenki szabadon eldöntheti, hogy a magánnyugdíjpénztári vagy az állami rendszert választja", de aki nem az államit választja, azt megfingatjuk. - mondta Matolcsy."Mindenki szabadon eldöntheti, mit akar, de aki nem azt akarja, amit mi,...

Trackback: A magánnyugdíj körösztapja (frissítve!) 2010.11.24. 18:09:44

nyugdíj mese frissítés  Atyafiak, egyszer csak, épp mostanság, csütörtöki napon, a nemzet gazdaságáért felelős pákosztos, magához rendelé a nép pénzét vigyázó nyugdíjvagyonka gazdálkodóit. Merthogy, most aztán megmondja mi lészen azután, hogy leza...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lolperec 2010.11.24. 18:13:25

én lépek világgá,
Orbánt meg a kutyái fogják felkoncolni, hamár nem lesz mit enni...
ennyi

[Marci] 2010.11.24. 18:28:07

Jaja.
Itt más nincs.
Tipli van, különben csak egyre jobban le fognak húzni, hogy megvegyék rajta az inaktívak szavazatait.
Mondjuk meglepődnék, ha nem gyulladna be pár kuka emiatt a csodás intézkedéscsomag miatt...

AkarkiJ 2010.11.24. 18:29:41

sok barom lenyeli ezt is, mert nem érti

a 300 forintot értette, mert azt látta, ahogy ki kell fizetni, de az hogy a jövőjét elkúrja, azt nem érti meg

bierkamp 2010.11.24. 18:37:10

lőporfüst szagot érzek! nemzeti gonosz törpe most nem érzed.?..érdekes:D

Dr. Verőköltő 2010.11.24. 18:38:03

és az 5%-os járulék emelésről még nem is szóltunk

Melchi Zadok 2010.11.24. 18:39:44

jó nektek, én 42 évesen két tinédzser gyerekkel már nehezen mozdulok, pedig semmi kedvem ebben a szerencsétlen sorsú országban élni. ott, ahol egy ilyen aljas szemét velejéig rohadt kormánynak még mindig tapsolnak.

Alvarez 2010.11.24. 18:46:00

Ezek teljes ámokfutásban vannak.

shua55 2010.11.24. 18:47:57

Egy kis okoskodás, mert kicsit túlsőlyban vannak a károgók.

A mnyp-i befektetéseknél nem pusztán az inflációt kell figyelembe venni, ha a megtérülésről beszélünk, főleg mivel tőzsdei befektetésről van szó. Helyesen adó + infláció + kockázati felárral kéretik számolni. Nagyon engedékeny hangulatban ez mondjuk a következő: 0 + 3-4 + 5-6 = 8-10 %-os hozamot kell teljesíteni ÁTLAGOSAN, azaz nem csak egy különösen jól vagy rosszul sikerült évre nézve, ahogy ezt mostanában mindkét oldal teszi. Számok most nincsenek előttem, de gyanítom, ez legjobb esetben is 0 körülre jön ki az elmúlt 1x-évre vetítve.

A mnyp-ba átirányított pénz sosem volt a te tulajdonod. Egészen röhejes már az alapvető gondolatmenet is. Adott egy kiróvó-felosztó rendszer, aminek az egyensúlya igencsak kérdéses, majd jön egy törvény és azt mondja, hogy innentől kiveszünk ebből a rendszerből 30 %-ot és odaadjuk az embereknek. A gyengébbek kedvéért: ezzel a saját szüleidet loptad meg, hiszen ők a járulékaik 100 %-át befizették, te meg csak 70-et adsz nekik. Innentől kezdve részemről az örökölhetőség kérdése is elég fura...

Az is elég furcsa elképzelés, hogy az állam előbb válik képtelenné a nyugdíjak fizetesére, mint egy magáncég. Ez ugyanis konkrétan az államcsőd (hisz azért a nyugdíjad 70 % + a rokkantnyugdíj és társai még mindig állam bácsitól jönnének). Államcsőd esetén pedig a kis kuporgatott SAJÁT VAGYONOD (lol) értéke is igen gyorsan a 0-át fogja közelíteni.

Bónusz kérdés türelmes kommentolvasóknak: Ha most a fentiek ellenére se kerülnének VISSZA az államhoz a nyugdíjpénztári befizetések, akkor egyszercsak eltűnnének a költségvetési lyukak? A semmiből előmászna a reformmanó? Nem. Természetesen akkor egyéb formában hajtaná be ezt a pénz az állam, pontosan ugyanannyiba, ha nem többe kerülne ez, mint a sajátnak vélt nyugdíjvagyon elvesztése.

Ez egész kérdésben egy valamit lehet kifogásolni, de azt nagyon. Ez pedig az, hogy nem ismerjük a pénzek felhasználási módját. Holott ez lenne itt a fő kérdése, mivel okosan elköltve hatalmas lehetőség előtt áll az ország, ostobán gazdálkodva - és erre a Matolcsy, Cséfalvay párost ismerve minden esély megva - pedig végleg megpecsételődne a sorunk, és a gyurcsányi pálya végén váró szakadékban végeznénk.

Battlestar Galactica 2010.11.24. 18:51:17

Bassza meg, ezt a pofátlanságot tényleg nem gondoltam volna! Egyszerűen nem térek magamhoz, hogy ezeknek mindent szabad, és azzal a kétmillió megtévesztett szerencsétlennel és elvakult vadbarommal takaróznak, akik tavasszal bíztak bennük!
Tegnap felajánlották, hogy megtarthatom a munkahelyemet, ha fizetek az egyik gennyes tolvajnak kétmilliót. Ez húzós, nem?

Dottedarm · http://dottedarm.blogter.hu 2010.11.24. 18:52:43

ilyesmikre számítottam előtte is, de hogy tényleg ennyi analfabéta él ebben az országban...

Kotkodus 2010.11.24. 18:53:41

hát ez tényleg az utolsó csepp a pohárban nálam...
eddig néztem, néztem, vártam, hogy mikor nyugszanak már le, de a nyugdíjam államosítása mindenen túltesz!
remélem beperelhetjük a kormányunkat valahol...
szóljon már valaki rá erre a nyomi brigádra!

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.11.24. 18:54:46

hol az ígért párbeszéd és egyeztetés? vagy Orbánéknál az egyoldalú kinyilatkoztatást hívják így?

emzéperiksz 2010.11.24. 18:56:38

Lámpavasra a Fidesz-csürhével! Más megoldás nem igen kínálkozik.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 18:58:08

@shua55: a magánnyugdíjak 15 évnél több lejárati idő esetén növekedési portfólióban vannak, azaz a felével tőzsdéznek, befektetnek, a maradékra csak sima hozamot számolnak - gondolom részben a Nemzeti Bank segítségével

ezen kívül az állam garantálja a befizetéseidet - mert az, hogy a kifizetendő nyugdíjak mértéke egyre nagyobb szeletet vesz el az állami bevételekből (többet, mint az aktuális nyugdíjjárulékok), még mindig sokkal veszteségesebb, mint a sima garanciavállalás

a mai Európában az államcsőd több országnál egészen közeli - Írország, Görögország - pontosan a rossz gazdálkodás miatt, de az ottani bankok nem mentek csődbe

a mostani korfaváltozásnál az eddigi rendszer tovább nem finanszírozható - egyre több az öreg, egyre kevesebb a fiatal

egyébként az utóbbi évek negatív hozamai csakugyan aggasztóak, de ez a gazdasági válság következménye, hosszútávon egy magáncég biztosabban kamatoztatja a pénzedet, mint egy állami

Battlestar Galactica 2010.11.24. 19:00:29

@shua55: Nem osztom a nézetedet. Nem érdemes szerintem azt boncolgatni, hogy melyik rendszer menne hamarabb tönkre és akkor mi lenne. Te vagy a károgó barátom! A probléma ezzel az, hogy mindenki megalázóan kevés nyugdíjat fog kapni, és ezt az állam fogja meghatározni, hogy mennyi lesz, amitől nem halsz még éhen és élhetsz belőle...
Abban sincs igazad szerintem, hogy nem volt ez a pénz a sajátunk. Az volt, te rendelkez(het)tél (volna) vele. Ha elpatkolsz a nyugdíj előtt megörökölhető lett volna. Ha nyugdíjbamenetelkor még folyósítás előtt kérted volna egyösszegben, akkor megkaptad volna.
Szerintem ezt a pillért meg kellett volna erősíteni inkább a megszüntetés helyett, de annyi eszük nem volt, hogy egy épkézláb nyugati modellt kövessenek, inkább mennek a litván példán. Gratulálok ennek a csűrhének, és annak is, aki tapsol nekik...

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2010.11.24. 19:01:44

Tényleg mondhatnám,hogy na ugye, megmondtam! Ezekre szavaztatok!

azonban be kell vallanom, ez messze túl mutat azon, amire számítottam! Ezek fikázták a Gyurcsányt?? Ezekhez képest Gyurcsány kispályás!

Gáborom 2010.11.24. 19:03:40

@shua55: Szerintem sem érdemes egyből világvégét kiáltani. És amit írtál, az elgondolkoztató. Nem értem, sokan miből gondolják,hogy a magánnyugdíjpénztár az tényleg olyan jó bót: hiába több év kedvezőnek tűnő hozama, ha azt egy év is elviheti, belemarva a tőkerészbe is, ráadásul nagyobb ránk eső költséggel dolgozik mint az állami. És ha az állami is örökölhető lesz és személyes számlákról beszélünk, nem hinném hogy most tényleg eladták volna a jövőt meg a galaxist.
Nem állítom, hogy kurvára nyugodt vagyok de azt sem, hogy eddig az lettem volna nyugdíjas éveimet tekintve, így 45 évesen, három pilléren állva ( ugye: állami+magán+önkéntes magán ).
Nem károgni kell, hanem gondolkodni és érvelni.
Mert nemcsak az gáz, ha a zemberek lengetik a zászlót, ha kell ha nem, hanem a hiszti is.
A kettő között kéne lenni, azaz gondolkodni vagy érvelni.
Ezzel nem állítom, hogy a fidesz most jót tesz, de az ellenkezőjét sem merném így hirtelen ámblokk kikiabálni....

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 19:07:38

@Gáborom: én nem hiszem, hogy a Fidesznek érdeke volna a magánszámlák vezetése, hiszen akkor ezzel a pénzzel nem sokat tudnak kezdeni. Ha egyénileg el kell számolni a befizetőknek, éves hozamjelentést kell adni, meg minden, akkor ez a pénz nem túl felhasználható a számukra. Ha elköltik, akkor az hiányként jelentkezik a számlákon.

Kamatoztatás tekintetében én jobban bízom egy bankban, ahol kirúgják a felelőst, ha nem jól dolgozik. Az államnál egyszerűen bejelentik, hogy nem sikerült, és megy minden tovább :)

Battlestar Galactica 2010.11.24. 19:09:50

Hoppá! működik a cenzúra, tűnnek el a bejegyzések! Pedig érdemes lett volna átgondolni a magánvagyonhoz és jogbiztonsághoz való jogunkról való írást!

@Gáborom: Látod? Ezért tesz a fidesz rosszat az országgal. Visszanyomja a balkánba! Ilyen országot akarsz?

papamaci1 2010.11.24. 19:13:02

Tetszettek volna tiltakozni amikor:

1. Horn et. kötelezővé tette a belépést a mnyp-be.
2. Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai elvtársak állampolgáronként kétmillió HUF államadósságot halmoztak fel.
3. Szerintetek ki jut előbb csődbe : egy magánnyugdíjpénztár vagy az állam ?
4. Melyiket fogja megmenteni inkább az Európai Unió (már csak a saját fennállásának érdekében is) ?
5. (Más kérdés lesz -e Európai Unió akkor, amikor nyugdíjba megyünk ? Amikor mi beléptünk az EU-ba már sejthető volt, de Románia, Bulgária, a keleti bővítés után bizonyossá vált az Európai Unió bukása.... Ami nem ment a Római Birodalomnak,Nagy Károlynak, Luxemburgi Zsigmondnak, Napóleonnak, Hitlernek, Sztálinnak stb. az most se fog menni... :-D :-D)

shua55 2010.11.24. 19:13:23

@Parmezanidész:
"a mai Európában az államcsőd több országnál egészen közeli - Írország, Görögország - pontosan a rossz gazdálkodás miatt, de az ottani bankok nem mentek csődbe"

Ez több helyen sántít. Egyrészt a válság során számtalan bank csődbe ment, ráadásul elsősorban a kisebb kevésbé tőkeerősek, ilyenre azért talán akad példa a magyar mnyp piacon is. Másrészt, én nem a bankok csődbemenetelével érvelek, mégha van is arra esély. Amiről én beszélek, az egy államcsőd esetén bekövetkező gyakorlatilag elkerülhetetlen valutaleértékelődés.
Ezért a helyzet a következő: a mynp magától is csődbe mehet és így úszik el az ott lévő pénz, de ha az állam csődbe megy, akkor is elúszik a mnyp-nál lévő pénz, mivel egyrészt jelentős része állampapírban van, másrészt a leértékelődést nem kerülheti el a maradék része sem.

A hozamokkal kapcsolatban:

@Zabalint: Igen ám, de a mnyp-ak pénzügyi szempontból sem jók, ha rendszerszinten kezeled a kérdést, és nem ragadsz le annál az érvnél, hogy EZ AZ ENYÉM!
Mivel a nyugdíjkassza veszteséges, ezért csak akkor lenne jó megoldás a mnyp pénzügyi szempontból, ha az átlaghozama immár nem csak a befektetési adó+infláció+kockázat hármast haladná meg, hanem ehhez hozzá jön még a magyar állam által felvett hitel kamatköltsége visszaosztva az összes mynp-i befizetőre. Azért nekem senki se mesélje, hogy az elmúlt 10 év átlaghozama 15-20 felett volt, és hogy a jövőben is tartható a legalább 15 %.
Egész egyszerűen az állam által felvett hitel kamatterhei miatt halva született az egész, és mivel az állam is adóból tartja fel magát, ezért gyakorlatilag te buksz rajta, mégha ezt nem is olyan könnyű belátni, mint az EZ AZ ENYÉM? NEM ADOM! érvelést.

@Battlestar Galactica: Melyik nyugati országban tértek át ilyen módszerrel kiróvó-felosztó rendszerről magánnyugdíjra? Milyen rendszer működik egyébként teljesen jól mondjuk a skandináv országokban?

Látom, hogy nem értetted meg, hogy miért is nem a tiéd az a pénz, mivel kicsit elvontabb gondolatmenet, mint az "amire rá van írva a nevem, az az enyém".

para_noir 2010.11.24. 19:13:28

Én nem értem a hisztit. Mire mi (én 31 vagyok) nyugdíjba megyünk, feltehetőleg úgyis poszt-apokaliptikus világban fogunk élni. Tehát tökmindegy. Másrészt inkább hagyatkozom az államra, mint magáncégre, mert ahogy fentebb is említették, a magáncég bedőlhet (ekkor jön az állami garancia, tehát akkor állam bácsi fizet ki - ugyanott vagyunk), az állam nehezebben, de ha mégis, akkor megintcsak tökmindegy, mert akkor nem a nyugdíj lesz a gond, hanem a napi fél kiló kenyér beszerzése. Tehát: leszarom.

Martian (törölt) 2010.11.24. 19:16:04

Mire mi 30-40-esek elérjük a nyugdíjkorhatárt, már annak is örülni fogunk, ha nem a Mad Max által bemutatott pusztuló világban élünk...

KANADA 2010.11.24. 19:16:31

Ezek az intézkedések is csak azt mutatják, hogy az előző nyolc évben még a gondoltnál is jobban tönkre vágták az országot. A Fidesz most csak azokat a kötelezettségeket tartja be, amit az előző kormány vállalt és ennek ez az ára! Hitelfelvétellel az ország totális csődbe jut, muszáj ezt lépni. Viszont ezt az egyszeri hatalmas összeget nagyon jól kell felhasználni, mert több esély nincsen.

wes_montgomery 2010.11.24. 19:16:32

Holnap este 8-kor a Parlament előtt, spontán tüntetés.

Semper Fidelis 2010.11.24. 19:18:49

" Hogy legyen miből kifizetni a bruttó 300.000 forint feletti keresetűek adócsökkentését. "

Imádom ezt a rinyát!! Az nem zavart, mi, hogy idén kaptam 1.400.000 forint jutalmat, és ebből 584.000 forintot kaptam meg. 8 éve fizetem a k. magas adókat, csak azért, mert tanultam, és olyat dolgozom, amihez sokan nem értenek! Havi bérem felét viszi az állam!!! Közben meg tele vagyunk minimálbéres vállalkozókkal, akik mercivel meg bömössel járnak. A minimálbéresek jó része zsebbe kapja a pénzt, míg aki rendesen adózik, az nem jut egyről a kettőre.

para_noir 2010.11.24. 19:19:22

@wes_montgomery: hát ez így tényleg nagyon spontán:)

Alvarez 2010.11.24. 19:20:15

@papamaci1: egy magánynugdíjpénztár mi a retektől tudna csődbe menni? Ezt fejtsd ki nekem légyszíves.

para_noir 2010.11.24. 19:20:21

@Semper Fidelis: közel másfél milka juti? Téged is tapos az élet...

wes_montgomery 2010.11.24. 19:21:18

Akkor nem spontán, nem lényeg.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 19:22:43

@Semper Fidelis: Nem tudtam róla, ne haragudj :)
Egyébként a másfél millás jutalmadból 600ezer arányaiban még mindig több, mint egy Tecsós ismerősöm, aki karácsonyi jutalomként kapott egy doboz szaloncukrot.

Persze te biztosan többet tanultál, talán még többet is melózol, és a munkádban is nehezebben tudnának pótolni, de ettől még mindig te keresel jobban, neked kell többet adni a közösbe.

Alvarez 2010.11.24. 19:23:28

@shua55: egy mnyp mi a fenétől tud csődbe menni? ez pont akkora baromság, mint azt mondani, hogy csődbemegy a kispárnám, amibe bevartam a lóvét.

Mindfield 2010.11.24. 19:23:59

"b. 3000 milliárd (!) forintot, amit eddig a magánnyugdíjpénztáraknak fizettek a munkavállalók. "

Építsünk erőművet!

ökörpöröly 2010.11.24. 19:24:02

A magánnyugdíj megtakarítások államosítása egyet jelent a nyugati demokrácia megszűnésével. Azaz, a személyes szabadságjogok tiszteletben tartásának megszüntetésével, a vagyonhoz fűződő alkotmányos jogok eltörlésével, az alapvető jogbiztonság megszűnésével.
Ezzel a FIDESZ bolsevikjai eltörölték Magyarországon a nyugati típusú demokráciát. A következőkben számíthatunk a lakástakarék pénztárakban felgyülemlett lakossági megtakarítások államosításával.
Akinek van módja, az minden megtakarítását vonja ki Magyarországról és helyezze el a környező demokratikus államok pénzintézeteiben!

shua55 2010.11.24. 19:26:21

@Alvarez: Én sem mondtam sehol egy szóval sem, hogy ennek a kockázata magas, vagy hogy bárhol számolnék vele, kérlek, olvass figyelmesebben. (Ettől függetlenül nem nulla, hiszen rossz befektetésekkel azért előállhatna olyan helyzet, amitől fizetésképtelenné válna az adott pénztár - ennek esélye kicsi, sőt, szerintem is elhanyagolható, de nem nulla).

para_noir 2010.11.24. 19:27:05

@ökörpöröly: hálistennek, hogy az elmúlt évek robbanásszerű fejlődésének köszönhetően csak minuszom van a bankban. Azt felőlem Orbán személyesen viheti el.

KANADA 2010.11.24. 19:28:06

@Semper Fidelis: Amúgy jó kapzsi lehetsz! Itt sírsz, miközben egyeseknek kenyérre nincs pénzük.

ökörpöröly 2010.11.24. 19:28:23

A másik! Ha valaki tisztán a magánnyugdíj rendszert választja, annak az állam köteles lenne visszamenőleges, kamatos kamattal felszorozva átutalni az eddigi állami nyugdíjkasszába átutalt járulékot! Ugyanis, a járulék azt jelenti, hogy a mindenkori kormány köteles ezért ellenszolgáltatást nyújtani.
Mivel, 20 év alatti nyugdíjjárulék fizetés alatt nincs állami nyugdíj-kötelezettség, így nem áll ellentételezés, ami ellenes a "járulék" fogalmával!
Hol vannak a kormány jogászai? Hazaárulók és nemzetrablók! Rákosi és Sztálin méltó utódjai!

RogerNyul 2010.11.24. 19:29:20

@Semper Fidelis: már ne haragudj, de miből gondolod, hogy ezután majd jobb lesz?

bécika 2010.11.24. 19:31:05

Az a baj, hogy amikor majd felelősségre akarjuk vonni Orbánt, akkor kiderül hogy elmebeteg, futóbolond kategória, és simán kihúzza élete végéig egy elmegyógyintézetben.

Alvarez 2010.11.24. 19:33:02

@shua55: akkor neked fogalmad nincs arról, mit jelent az, hogy csőd.
Csőd esetén egy elismert követelést nem tud fizetni a szervezet. Ha az mnyp összes befektetése 0 értékűvé válik, akkor a követelés a 0-ra vonatkozik. Itt a csőd egyszerűen nem értelmezhető. Ez olyan, mint amikor brókercégen követelsz bármit, amikor a részvényár 0 lesz.

Martian (törölt) 2010.11.24. 19:33:05

@ökörpöröly: A magánnyugdíj megtakarítások államosítása

Szerintem most nem a magánnyugdíj megtakarításokat államosítják, hanem hanem az állam által elvont, de privát számlán vezetett pénzeket rakják vissza a közösbe.

Kivlov 2010.11.24. 19:33:52

@Semper Fidelis:
ennyi! végre nem a kamuzóknak kedvez az adórendszer...

Semper Fidelis 2010.11.24. 19:35:10

@KANADA: Programozok egy elég ritka programnyelven, több mint 10 éve nyomom már.

Az irigykedőknek meg annyit, hogy lehet könyvet venni, az internetről eoktatást végezni, és dolgozni. .NET az most nagyon megy. Az én fizetésem lófütyi, egy jó programozó havi egy milka alatt oda se szagol.

NEM IRIGYKEDNI KÉNE, HANEM TANULNI!

ökörpöröly 2010.11.24. 19:35:50

@shitgun2: OK! Akkor szinte te vagy az egyedüli, akinek negatív hozama volt, ugyanis a cigány Szaddam minisztériumának jelentése alapján is, a magánynyugdíj pénztárak nem csak nominálisan, hanem reálértékben is növelték tagjaik vagyonát -inflációtól megtisztítottan-. Ehhez mit szólsz?
Emellett, a nyugdíjpénztári megtakarítást örökölhetik a gyerekeid, egyben kiveheted stb..
Ez volt a tömegek részére messze a legnagyobb öngondoskodási projekt. Tudod, amit a romlott, mocskos nyugati demokráciákban is fontosnak tartanak. A sok hülye, ostoba, amerikai, német, osztrák nyugdíjas meg a magánnyugdíj pénztárak által utalt nyugdíjból nyomorog!:)
Te egy ritka nagy bolsevik lehetsz!

funfun 2010.11.24. 19:36:45

És kérdem én, mi lesz azokkal a zemberekkel, akik a magánnyugdíjpénztárak és pénztárszolgáltatók MUNKAVÁLLALÓI, vagyis Irénkével a postázóból, Jucival a könyvelésről... Mert nem csak csúnya multik ülnek ám ott feneketlen zsákkal! Viszont a csúnya multi feladat híján jól szélnek ereszti majd mindet. De majd Shit Paja biztos fölveszi őket a hivatalába osztályvezetőnek, hogy miattuk ne legyen nagyobb a munkanélküli ráta.

shua55 2010.11.24. 19:37:04

@Alvarez: Hehehe. El vagy tévedve barátom. Ez csak az elkövetkező két évre igaz. 2013-tól a nyugdíjpénztáraknak nyugdíjat kell majd folyósítaniuk, szóval nem értem, hogy honnan veszed a 0 követelést.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 19:38:30

@Semper Fidelis: Butaságot beszélsz. Ha mindenki programozó és orvos, akkor dolgozni ki fog? :)

Az, hogy valaki munkája pótolható, még nem jelenti azt, hogy nyomorognia kéne.

Semper Fidelis 2010.11.24. 19:38:57

@Kivlov: 8 éve vagyunk a kollégákkal a fütyi másik végén. És minket neveznek gazdagnak!! 800.000 rokkantnyugdíjas van, és egymillió minimálbéres! Tele van az ország adócsalóval, és arra irigykednek, aki rendesen adózik......meg dolgozik......

greycup 2010.11.24. 19:39:36

@shua55:
"A mnyp-ba átirányított pénz sosem volt a te tulajdonod."

Ugyan miért nem? Cserébe lemondtam a leendő állami nyugdíjam 25%-áról.

kvadrillio 2010.11.24. 19:39:52

O.K.!
Elveszi a Viktor a magánnyugdíj pénzeket, 3 millió munkavállalótól, zömmel alkalmazottak !
Ezek az adófizetők is !

DE !!!

Mikor vesz el azoktól, akik nem fizetnek adót és 4 millióan vannak ???!!!

shua55 2010.11.24. 19:41:53

@greycup: Leírtam világosan, hogy miért nem. Kiróvó-felosztó rendszerben nem tudsz lemondani a nyugdíjadról a befizetés elhagyásával, mivel azt az utánad következő generáció fizeti, te pedig az előző generáció nyugdíját fizeted.

Ergo nem a saját nyugdíjad 25 %-ról mondtál le, hanem a szüleid vagy adott esetben nagyszüleid nyugdíjáról.

MiKeyRuLeS 2010.11.24. 19:41:58

@Semper Fidelis: Ha az 1.400 ezres fizetésed nagy részét elvitte az SZJA, akkor azt is jelenti, hogy az éves összjövedelmet 5 milló felett volt. Ugyanis csak ez felett volt 32%-os adókulcs, 0-5 millióig egyforma 17% volt.

Kár itt sírni.

szefós 2010.11.24. 19:42:34

@shua55: "A mnyp-ba átirányított pénz sosem volt a te tulajdonod. Egészen röhejes már az alapvető gondolatmenet is."

De ha megdöglök, a gyerekem kapta volna. Így meg lófaszt fog kapni a seggébe. Nem érdekel milyen különadókkal szívatnak engem, de a gyerekem zsebébe ne turkáljanak már jó előre.

Kivlov 2010.11.24. 19:42:59

@Semper Fidelis:
+ tedd hozzá a több100ezer C-t, aki soha életében nem dolgozott és nem is fog, meg az utódai sem.
a máv-bkv-posta és társaik tolvajait. a 40 évesen nyugdíjas exrendőrségi aktatologatókat, stb.stb.
20 éve vegyunk a f*sz rossz oldalán. ezért nem volt érdemes rendszert váltani. antallt kellett volna tarkón lőni 20 évvel ezelőtt...

Alvarez 2010.11.24. 19:43:25

@shua55: szerinted mennyit kell fizetnie az mnyp-nek 2013-tól? Amennyit a befektetések érnek. Ha nem ér semmit, akkor semmit sem kell fizetnie. De ha máshogy tudod, akkor valamivel támaszd szépen alá.

Semper Fidelis 2010.11.24. 19:44:04

@Parmezanidész: Ja, de tudsz kártyával fizetni a boltban, stb. Azokat a programokat meg kell írni, foltozni kell. Attól, hogy nem látod, a teljes életedet körülveszik a programok.

Na megyek fürdetni a kisfiamat, további jó acsarkodást.

Annyit azért hozzátennék, hogy ha a magamfajta programozó vállalkozni kezd, és magát bejelenti minimálbérre, akkor lóf.szt sem láttok az adóbmól. Aztán lehet osztani az észt tovább. KI fogja fizetni a sok jövedelemadót? A minimálbéresek?? Fittyfenét se fizetnek be. Én havi 360 ezret tolok az államnak....

ökörpöröly 2010.11.24. 19:45:27

@Martian: Ebben nagyot tévedsz! A MANYUP-okban a tagok tulajdonosoknak, azaz, a befizető magánszemélyek! Tehát, van egy gazdasági társaság, melynek tulajdonosai a pénztár tagjai.
Nem ott vezetett pénzről van szó, hanem arról, hogy a magánnyugdíj pénztár tagjai lemondtak az állami öregségi nyugdíjuk egy részéről azért, mert az állami nyugdíj bizonytalan. Az állami nyugdíj egy részének lemondása fejében az állam engedélyezte, hogy öngondoskodás keretében, a várható nagyobb hozam és a nem állami nyugdíj biztosítása érdekében külön gyűjtsék és kamatoztassák a megtakarításaikat.
Ezzel vége a jogállamiságnak és a jogbiztonságnak. Ettől a pillanattól kezdve én mindenkinek azt ajánlom, hogy megtakarításait azonnal helyezze el külföldi, demokratikus államok pénzintézeteiben, mert ezzel a lépéssel olyan mértékben sértették meg a magántulajdon szentségét, hogy bármi is történhet az állampolgárok megtakarításaival.
Hogy akar a FIDESZ így gazdasági fejlődést? Teljes jogbizonytalanság van, az alapvető demokratikus jogokat sértik meg nap, mint nap.
Én már most nekiálltam a család részére keresni azokat az osztrák bankokat, ahol lehet online is kezelni a befektetéseket. Mindenki másnak is azt tanácsolom, hogy fontolja meg megtakarításai kimentését, ha nem akarja veszélyeztetni megtakarításait.

Semper Fidelis 2010.11.24. 19:45:39

@MiKeyRuLeS: NEm fizetés hanem jutalom!!!!!

shua55 2010.11.24. 19:46:34

@Alvarez: Nem, nyugdíj+működési költségek. Nincs olyan vállakozás, aminek ne lennének kötelezettségei.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.11.24. 19:46:52

Szerintem a magyarok többsége jó zsíros állami állásról álmodik, ahol alig kell dolgozni. Amíg ez így van, addig ilyen kormányt érdemel és kap.

RaSHaWeRaKH 2010.11.24. 19:46:57

A post eleje tetszett. Szerintem jól összefoglalja azt, miért is örülök annak, hogy nem vártam ki a választások alkalmával a 2 km-es sorom, hogy leadjak a Fideszre egy MSZP-ellenes protest szavazatot, mondván: Ennyit azért nem ér meg.
Ezek a (most már nem) srácok ugyan olyan pofátlanok, mint amilyenek 12 évvel ezelőtt voltak és amiért 8 évvel ezelőtt elveszítették a választásokat.
Csak most éhesebbek.

Pár órával ezelőtt még mérgelődtem - most már nem érdekel. Valószínűleg a fizum az eddigi becsületes megoldás helyett minimálbér+zseb kombináció lesz a zsebes részből meg saját megtakarítás.

Aki teheti, tegye ugyanezt.

Egyébként a demográfiai problémákért ne aggódjatok.
Bár Gulyás Gergely abszolút irreálisnak mondta, hogy a mai Magyarországon be lehetne vezetni a teljes abortusz tilalmat, de a KDNP ragaszkodik hozzá, hogy a magzat életének védelme mint érték, bekerüljön az alkotmányba és ez úgy is azt fogja eredményezni, hogy kizárólag az anya életének védelme érdekében lehet abortuszt végrehajtani. Ez azt jelenti, hogy ha bűncselekményből eredeztethető a terhesség, vagy kiskorú a várandós anya, akkor is tilos az abortusz.

Demográfiai probléma megoldva. ;)

:) Vicces ez az ország... Vagy lassan én bolondulok meg tőle?

kurtakocsma 2010.11.24. 19:47:40

nekem 13 év alatt 900.000 Ft gyűlt össze. Ez elvileg örökölhető.
Ez a jövő évvel eltapsolásra kerül (azonnal, követhetetlenül), helyette csak a jövőbe vetett hitem marad, hogy majd 30 év múlva majd az állami rendszer olyan lesz, hogy úgy bánnak velem, aki megbecsült, dolgos tagja volt valaha a társadalomnak.
Számoltok itt hozamokat bebukást. A mnyp-aknak kötelező jelentős százalékát államkötvényben tartani a tőkét, a kockázati rész 10% alatt kell legyen. kb. egyszerre csődöl be az állammal.
Ám ha nem is igy lenne, akkor is csak úgy járnál mint most (elveszik, nem örökölheti senki, nem kapod meg), csak most ki is lett mondva, hogy ha azt a 10%-ot továbbra is magánban akarod tartani, akkor tuti tojnak a fejedre majd 10-20-30 év múlva!!! Azt ne feledjük, hogy a munkáltató most is 26%-ot fizet nyugdíjra, most ezt megfejelik ezzel a 10-zel + a 3000 milliárd Forint egyszeri eltapsolással könnyen áthágnak minden vállalt kötelezettséget, de ne feledjük, hogy ez a pénz 10-15 év félretett pénze a távoli jövőre...Semmi garancia és konkrétum nincs az állami rendszer nyomonkövethető jellegének kiépítésére, sokan meg is hökkennének, hogy eddig a munkáltató által fizetett járulékokból mennyi jött össze,s mennyi fog még, s ebből mennyit látsz örökölhető, egy összegben felvehető formában? Senki nem tudja szerintem. A 20-30 évvel öregebb önmagamtól most jelen időben az egy főre eső teljes államadósság felét (harmadát) elveszik folyó kifizetésekre. Konkrétan nem most szúrnak ki velem, hanem az elmúlt 15 éve félretett pénzemet húzzák ki, melyet követhetően sosem kapok meg.

shua55 2010.11.24. 19:47:52

@szefós: MAgyarul lopott pénzt örökölne a gyereked... csak itt te loptál az államtól, aki most visszaveszi, nem értem, hogy mit nem értesz ezen.

para_noir 2010.11.24. 19:49:05

@ökörpöröly: nem, én eg ritka nagy leszarós vagyok. És ha olvastad volna amit írtam, értenéd, hogy a megtakarításomról beszéltem, amit te hoztál fel (vigye mindenki külfödre - mondtad). Különben meg ne gyere itt a német nyugdíjassal, mert németbe' a melós se annyit keres mint itt. Szarnék én bele a mnyp-hozamomba német dolgozóként. Majd ha idejön a német világ, akkor beszélhetünk nyugati demokráciáról, merthogy eddig kurvára nyoma sem volt ilyennek.

Alvarez 2010.11.24. 19:49:11

@ökörpöröly: ezen én is elgondolkodtam. Még szerencse, hogy van autópálya Bécsig.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 19:50:55

@shua55: amit te mondasz, abból az következik, hogy a fiatalabbaknak addig kell fizetni a megtakarításokkal nem rendelkező idősek nyugdíját, amíg ez a rendszer pénzügyileg tarthatatlan lesz, mert a fiatalok már nem tudják eltartani az időseket.

Ezt a helyzetet akarta elkerülni az átmenet a teljes (vagy majdnem teljes) öngondoskodásba, ahol azt a pénzt, amit a mostani befizetők pótolnak ki az élhető nyugdíjakhoz, banki hozamokból fedezték volna.

Ezt akarja most megszüntetni Orbán, hogy hozzájusson a pénzhez, amit majd elkölt, és a következő kormány meg visszafizet, mert jogellenesen vették el.

Thebat 2010.11.24. 19:52:28

Jah, arról érdekes módon sosem esik szó, hogy az állam a kintlévőségei után miért nem szaladgál. Lásd adótartozások, vagy a rengeteg "szerencsétlen" rokkantnyugdíjas, fertelmes pazarlások, stb. Ha nem képes a saját jól fel fogott érdekét érvényesíteni, akkor a megtakarításom helyett a farpofáim között lévő valagrendet kaphatja meg, a hozzá tartozó csimbókokkal együtt.

greycup 2010.11.24. 19:52:29

@shua55:
Ezt mind értem, láttam már piramisjátékot. :) Csak azt nem, hogy ebből miért következik az, hogy ez a pénz nem az enyém. Nekem utalta át a munkaadó, az államnak annyi köze van hozzá, hogy átmegy az APEHen.

Ld. Index Szájbarágó
index.hu/belfold/2010/10/27/fizess_havi_tizezret_a_nyugdijasoknak/?rnd=785

Kié az a pénz, ami a kötelező magánnyugdíj-pénztárba kerül? c. kérdése.

Ezek szerint aki pl. meghal nyugdíj előtt, az kifejezetten erkölcsös, követendő példa. Csak tesz a rendszerbe, de nem vesz ki. Nem lop meg senkit. LOL...

Alvarez 2010.11.24. 19:53:40

@shua55: a rezsit kifizeti az előző évek működési bevételeiből. Na most mit lépsz? Hülyeséget írtál a csőddel kapcsolatban, ennyi. itt a befektetés elértéktelenedése van, de nem csőd.

Kivlov 2010.11.24. 19:54:08

@RaSHaWeRaKH:
azt tesszük. a jövő évi adócsökkentés 10%os nettó többlete megy hosszú távú megtakarításba...

Kivlov 2010.11.24. 19:55:41

@Thebat:
a kinnlévőségei után (adótart.) szaladgál. múltkor kaptam egy állásajánlatot az ezzel foglalkozó állami cégtől. szimpla munkatárs poziba 500 bruttó...

kurtakocsma 2010.11.24. 19:56:35

ja, és a kiadási oldal hasonló harcias, kemény, ellenállást nem tűrő, zsaroló jelleggel történő vágást szeretnék látni. Szeretnék látni számokat, intézmények költségeinek lefaragásáról. Segélyek közmunkához kötéséről, kocsmabezárásról, ahol a munkanélküliség meghaladja a 20%-ot.

csirkeGL 2010.11.24. 19:57:02

Te idióta, a törvényben benne lesz h csak nyugdíjra lehet fordítani az összeget...

Idióta bazzmeg, ennyi korlátolt balfaszt...

shua55 2010.11.24. 19:58:21

@Parmezanidész: Soha, sehol nem volt szó teljes öngondoskodáról, sőt, még majdnem teljesről sem. Az átmenet pedig egész egyszerűen kivitelezhetetlen, ha nincs rá forrás (valamivel ki kell szúrni a mostani nyugdíjasok szemét is).
Amit anno a Horn kormány csinált az csak az államadósságot pörgette meg egy olyan rendszerrel, aminek a nettó jelenértéke már a kezdetekkor is negatív volt. De ezt csak akkor lehet átlátni, ha rendelkezel makrogazdasági ismeretekkel és megfelelő rendszerszemlélettel.

Sajnos a kádári kisember szemlélet itt nem vezet helyes útra (kis stikli, de legalább az enyém)...

Franciska18 2010.11.24. 19:59:07

A suttyók elszaporodását segíti az Index! minden vad balos libsi megindult és ezerrel ír, és olt be másokat, hogy itt a világvége! basszus ezért nem fogok többet indexet sem olvasni... Aki meg menni akar mehet, de gondolkodjon el azon is, hogy ott is hasonlóképpen működnek a dolgok, ezért tart itt Európa... Szóval autóra, motorra, lóra fel és irány a határ ha itt kurvára nem jó!

shua55 2010.11.24. 20:00:15

@Alvarez: Az előző évek bevételeit is el lehet bukni ne fárassz. Hányszor kell leírnom, hogy NEM TARTOM ESÉLYESNEK, HOGY CSŐDBE MENJEN EGY MNYP is? Ettől még az esély rá nagyobb, mint 0, csak elhanyagolhatóan kicsi.

Semper Fidelis 2010.11.24. 20:00:59

@Kivlov: Pont ezt beszéltem az asszonnyal. Megy a della befektetési számlára. Az állami nyugdíjban nem bízom egy cseppet sem.

Alvarez 2010.11.24. 20:01:37

@Thebat: "Jah, arról érdekes módon sosem esik szó, hogy az állam a kintlévőségei után miért nem szaladgál."

Mert az állam szarul működik. Pont ezért nem szabad rábízni a pénzt. Ma láttam az utcán egy terepjárót parkolni rokkant igazolvánnyal. Az hagyján, hogy nem fizetett, de még az egyetlen rokkanthelyet is elfoglalta.
És ki adta ki neki az igazolványt hozzá? Az állam. Ennyit róla.

ojcabojca 2010.11.24. 20:02:03

@csirkeGL: a mai törvényben. holnap majd írnak egy másik törvényt, ha kell a zs

Szputya 2010.11.24. 20:02:37

Fel lehet jelenteni a magyar államot zsarolási kísérletért?

Alvarez 2010.11.24. 20:04:06

@shua55: én nem fárasztalak, csak kevered a szezont a fazonnal. A működési költséget összekeverni a befektetések értékével pedig elég hajmeresztő ostobaság a részedről.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:05:51

Az a legfélelmetesebb, h én simán el tudom kézelni, ahogy vagy egy millió honfitársunk kibetűzi a király rendeletét és amikor eljut ahhoz a sorhoz, hogy aki visszalép, az biztonságban lesz, felsóhajt, hogy jajdejó.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 20:06:37

@shua55: Az, hogy a saját befizetéseid nagy része magánszámlára megy és örökölhető, az nagyon is az öngondoskodás felé mutat.

Addig kell a nyugdíjakat az aktuális (és a magánrendszer miatt csökkenő) állami pénzekből kigazdálkodni, amíg a mnyp-sek első rohama nem megy nyugdíjba, illetve amíg vannak olyanok, akik csak az államtól kapnak. Utána sokkal könnyebb lesz, hiszen a saját (kötelezően) félretett pénzedből fogsz élni inaktív korodban, az államnak meg nem kell erre annyit költeni, mint most. És átláthatóbb is lesz, hiszen a pénztár köteles elszámolni, az állam meg nem.

csirkeGL 2010.11.24. 20:06:47

@ojcabojca:

"a mai törvényben. holnap majd írnak egy másik törvényt, ha kell a zs"

Na ez kevés, mint szarban a vitamin...

Akkor mi lenne ha majd holnap nyavalyognál, amikor valami valóságalapja is lesz?... Sereg megsavanyodott komcsi...

shua55 2010.11.24. 20:06:58

@Alvarez: ... Te egy olyan dologba kötöttél bele, aminek semmi köze a témához, ráadásul most már nem is érvelsz, mert te is beláttad, hogy van kiadása egy mnyp-nak is. Ráadásul nem is reális csőd lehetőségről volt szó, csak elméletiről, de ezzel lezártam a témát, mert ez max. terelésre jó.

Kivlov 2010.11.24. 20:08:28

@King Size Lobster:
ahogy tette azt a "nem kell félni, nem fog fájni..." kamudumánál...

Fleurs Du Mal 2010.11.24. 20:09:17

@csirkeGL: Persze, mert eddig a Fidesz pont kiszámítható volt és véletlen sem tett bármelyik törvényre vagy akár az Alkotmányra.

Alvarez 2010.11.24. 20:11:08

@shua55: tényleg nincs sok köze a témához, csak osztod itt az észt miközben hülyeségeket írsz a csőddel kapcsolatban. Emiatt bátorkodtam megjegyzést tenni.

RaSHaWeRaKH 2010.11.24. 20:13:51

@King Size Lobster: Szerintem teljesen reális a félelmed. :) Lásd @csirkeGL: beírását, aki szentül meg van győződve arról, hogy ebből a ktgvetési tételből kizárólag nyugdíjcélú kifizetésekre költenek.
Részemről ennek az ígéretnek is annyi hitelt adok, mint bármelyik eddigi kormányénak. (Kutyaütő az összes.)
Ha a pokol befagy, készséggel elhiszem.

Alvarez 2010.11.24. 20:15:32

@Parmezanidész: lehet, hogy most is gond van a nyugdíjak kifizetésével, hiszen hiányos a nyugdíjkassza. De ez lófütty ahhoz képest, ami majd 20 év múlva áll elő, amikor is a most hiányos létszámmal születő generációnak kéne összedobni a pénzt miránk, leendő nyuggerekre. Az sokkal durvább lesz, és ezen nem segít semmiféle gazdasági növekedés, ugyanis nem azon múlik. Ez az Ovi meg az ő jobbkeze egy ritka nagy gazember páros.

R1200Gs 2010.11.24. 20:17:16

Nyuggerbe menő VPOP-s 43 éves haverom van. Ezt nem a Zorbánék csinálták. Korrumpálódott évekig a vámnál. Szedte be a piszkos pénzt és most nyugger akar lenni. Remeg érte. Netto 2 kilo nyugellátmányra számít. Semmi baja életerős . Fegyver sosem volt a kezében. De a mi fasz hülye államunk ad majd neki nyugdíjat! Mire??? Az összes vámos korrupt geci! Otthon tartják a vadi új kocsijukat ,fuxukat titkolják a korrupt pénzből épített lakásukat! Na ezeket fogja eltartani a megzsarolt élni akaró kisvállalkozói társadalom. Az állami szféra soha semmit nem termelt! Behajtott max! Azt is a kicsiken! VÁMOS= LOPÓGÉP

Kivlov 2010.11.24. 20:19:06

@R1200Gs:
ennyi. ezen nem is kell csodálkozni.
'89ben mindenkit tarkón kellett volna lőni, akinek vezetői szinten köze volt az előző rendszer népnyúzásához. aki lentebb volt, azt csak elzavarni a közéletből. más lenne. lenne elrettentő példa mindenki előtt. de halvérűek voltunk...

ojcabojca 2010.11.24. 20:19:33

@Franciska18: Franciska 18? Akkor ténylen nem veszíthetsz semmit. Én 3 dolgot is: Közel 2 000 000 Ft befizetést, amelynek további sorsa ismeretlen, a hitemet a szavahihető államban és a stabil törvényességben, az öngondoskodás esélyét (illúzióját. Meg tudom érteni azt, aki elmegy innen egy végigdolgozott, végigtanult produktív élet után csak biztatni tudom. Indulj Te is!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 20:21:50

@Alvarez: őszintén szólva, nem értem ezt a lépésüket. Csak ideiglenes előnye lesz, a káros hatása az ország megítélése, gazdasági, bizalmi szempontból jókora.

ojcabojca 2010.11.24. 20:22:19

@csirkeGL: nem nyert. Vallásgyakorló bigott katolikus. Életvidám, törvénytisztelő magyar.

R1200Gs 2010.11.24. 20:24:19

@Kivlov: ez mai story... sajnos..
89 ben ez még iskolás volt...

R1200Gs 2010.11.24. 20:25:29

konténer whiskit ásványvízként vámoltak..
autót kaptak érte
és most mennek nyugdíjba..

Nyugdíjkárosultak · http://nyugdijkarosultak.blog.hu/ 2010.11.24. 20:25:30

Tegnap este történt:
Johnny Matolcane: Keresztapa, nem tudom, mit tegyek. Az emberek nem akarják nekünk adni a nyugdíjukat.
Don Vittorio Orbalone: Mi van veled? Ez az Európai Unió belőled is buzit csinált? Úgy sírsz, min egy nő.
Johnny Matolcane: De vége a költségvetésemnek, ha nem lépnek át. Tönkretesznek, kiröhögnek!
Don Vittorio Orbalone: Menj haza! Hat hét múlva az emberek neked fogják adni azt a pénzt.
Johnny Matolcane: Késő, már egy hónapja támadjuk a magánpénztárakat, és senki sem akar magától átlépni.
Don Vittorio Orbalone: Az én ajánlatomat nem fogják visszautasítani. Készülj, holnap sajtótájékoztatót tartasz.

ursus artos 2010.11.24. 20:26:00

A mostani felosztó-kirovóból kivezetni a rendszert csak 20-30 év alatt lehet. Elkezdeni meg csak 10 év múlva, amikor több járulékfizető van.
Azt nem értem azért, hogy 1998-tól a nyugdíjkasszából kitalicskázni a havi 9,5%-ot az miért nem volt baj, azoknak, akik most hőbörögnek? Uyganis az a pénz hiányzott a rendszerből. És, mint azt shua55 írja nagyon helyesen az akkori nyugdíjasoktól lett elvéve. helyette hitelt kellet felvenni. A kamat miatt meg másra nem jutott pénz. Például autópályára, kórházreformra.
Az, hogy kötelező volt belépni 1998-ban miért nem alkotmányellenes? Miért nem sértette a szabdságjogodat.
Abból meg ki kell jönni, hogy itt valaki is előrelátóan 10 éve spórol és gyűjt a nyugdíjára. Egy frászt. A magyar nem tud spórolni.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:26:22

Amúgy szerintetek tényleg létezik, h egyetlen ember irányítja az egészet?
Én sosem tudnám átverni az összes haveromon, munkatársaman, stb hogy ilyeneket mondjon, mint matolcsi

Alvarez 2010.11.24. 20:27:27

@Parmezanidész: ámokfutásban vannak a fiúk. Lengyel László írta nemrég, hogy max. 1 hónapra terveznek előre. Ez pontosan látható nyugdíjügyben, hetente jön ki az előzőnek ellentmondó terv. Nagy zűr lesz itt hamarosan.

Kivlov 2010.11.24. 20:28:15

amúgy meg az egész állami nyugdíjat meg kéne szüntetni a vérbe. önkéntes legyen és kész. aki félretesz, az kap abból. aki nem, azt vagy eltartják az utódai vagy éhenpusztul. ennyi...

para_noir 2010.11.24. 20:32:07

@Alvarez: Lengyel László megírta? LOL:)

Alvarez 2010.11.24. 20:32:18

@ursus artos: "Azt nem értem azért, hogy 1998-tól a nyugdíjkasszából kitalicskázni a havi 9,5%-ot az miért nem volt baj, azoknak, akik most hőbörögnek?"

Azt próbáld megérteni, hogy ha most baj van, akkor 20 év múlva tízszer ekkora baj lesz. Nincs minden szempontból jó megoldás. A mostani nyugdíjakat azért kell visszavágni az mnyp befizetés mértékével, hogy 20 év múlva lehessen egyáltalán bármit fizetni.

para_noir 2010.11.24. 20:33:37

@Kivlov: én támogatom. Csak az a baj, hogy a szavazók kb. tíz százalékát kitevő romulánok így elesnének a pénzüktől. Tíz százalék meg nagy úr...

Pistie 2010.11.24. 20:33:50

@Kivlov: Szerintem az egész államot kéne megszüntetni és csatlakozni pl Ausztriához, mert ott nem elmebetegek vannak döntési pozícióban!

legeslegujabbkor 2010.11.24. 20:34:49

@Nyugdíjkárosultak: Szerintem is valahogy így történhetett.

Alvarez 2010.11.24. 20:35:06

@shitgun2: de ő csak ír, és legalább nem veszi el a nyugdíjamat:(

R1200Gs 2010.11.24. 20:37:33

székely férgek rágjánk hazánk édes testét! (Torgyán) ő anno kommunistát mondott ,de most a székely az igaz...

Bert 2010.11.24. 20:38:50

@ökörpöröly:
Így van, hamarosan megyek Bécsbe számlát nyitni.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:39:53

@R1200Gs:

Ezt most csak én nem értem? Orbán székely, vagy mi?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:41:37

@Bert:

Áh, felesleges.
Lejelentik az itteni Apeh-nél és ha akarják, azt is megszerzik.

A magántulajdon a kapitalisták rákfenéje és az vitte válságba a világot. Most visszavonták, hogy megóvjanak minket a saját fogyasztási és befektetési döntésaink terhétől

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:43:58

@ursus artos:

Így soha nem is fog megtanulni spórolni.
azon vinnyogunk, h mit tett az öngondoskodással a kommunizmus, de most sem merik ránk bízni a dolgot.

Érdekes módon a buta kínaiak, akiknáél nincs nyugdíj, spórolnak, mint atom.

Az ember alkalmazkodó állat. És ha nem a magántulajdonhoz, akkor máshoz fog majd alkalmazkodni.

ursus artos 2010.11.24. 20:45:02

@Alvarez: nem bármit, hanem annak is csak a 25%-át adta volna a mnyp, a statisztikai életkorig. kb 75 éves korodig. Azaz csak 10 évig.
a jó megoldás az öngondoskodás. De az odavezető út 40 évig tart.

ursus artos 2010.11.24. 20:47:29

@King Size Lobster: a kínaiak nem spóroltak, hanem szaporodtak. Pontosan azért lettek ennyien, mert nem volt nyugdíjrendszer és az emberek a sok utóddal akarták biztosítani az öregkorukat.
(Persze ez régebben volt, még az 1 gyerek / cslád előtt.)

R1200Gs 2010.11.24. 20:47:39

@King Size Lobster: Nem tudom az e sztem szimpla cigány ,de betegesen utálja ahatárokon bellül élőket és a sleppje imádja a székely erdélyből szalasztott senkiket. Én a kis magyarországban élő adófizető másodrendű vagyok a sok székely erdélyi faszkalappal szemben.. Ezt érzem.. sajna

ursus artos 2010.11.24. 20:48:49

@King Size Lobster: de rád van bízva. Önkéntes nyugdíjbiztosító. De az ami eddig az mnyp-khez áramlott az nem a te pénzed, hanem a nyugdíjkasszából átírányított pénzek. ha úgy tetszik kitalicskázott pénzek.

ursus artos 2010.11.24. 20:50:17

@R1200Gs: így nem jutunk egyről a kettőre.

ursus artos 2010.11.24. 20:51:14

@R1200Gs: miért faszkalap. Mert oda született?
Tehet róla?

Alvarez 2010.11.24. 20:53:49

@ursus artos: ezt a 10 évet honnan veszed? Úgy tudom még nem volt döntés a kifizetési struktúráról. Amúgy teljesen igazad van az öngondokodásról, mindenki figyelmébe ajánlom a nyesz-t, az végre egy normális rendszer. Kár, hogy épp megszüntetik.

ursus artos 2010.11.24. 20:54:39

@Alvarez: persze, Lengyel László tudja. Nekem inkább a hetente megjelenő Gyurcsány dolgozatok tüntek kapkodásnak.
A ma ugyanis világos: ki kell törni az adósságcsapdából, és be kell indulnia a gazdaságnak. Ez a program. Csak Lengyel László nem tud rendszerben gondolkodni, azért tűnik neki minden kapkodásnak.

R1200Gs 2010.11.24. 20:54:49

@ursus artos: ha lesz velük dolgod akkor kiismered őket
FÉRGEK
székelygóbéság...

ursus artos 2010.11.24. 20:56:58

@Alvarez: nem volt döntés? Remek. Tehát egy olyan rendszer miatt sírtok, amit homály fed. De vakon bíztok benne, mert Orbán azt mondta, hogy nem jó és mivel Orbán csak rosszat akarhat, ezért: mentsük meg a pénzünket!
Ehh

ursus artos 2010.11.24. 20:57:49

@R1200Gs: ismerem a székelyeket. Szeretem őket.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2010.11.24. 20:59:13

@ursus artos:

A nyugdíjkasszába meg tőlem ment.
Igazad van, nem tiltják meg h még ezen felül félretegyél, csak a jattot így is elveszik.

Mert ha azt mondták volna, hogy vidd mindet a magánba, vagy hozd vissza apucihoz, még garancia nélkül is a magánban maradt volna mindenki.

Amúgy úúúgy hallom a szövegeden a fejtágító mítingen tanultakat.
"Kitalicskázták" a pénzt. Menj an MNO-ra kommentelni, ott úgyis arról van szó, h 2000%-on áll a kormány töretlenül. Mit idegesíted itt magad, vége a talicskázásnak. Rossz nekünk, jó a vezérnek. Mindenki hátradőlhet.

A talicskázást, ahogy te hívod azért találták ki, mert az állam már most is több nyuggert tartalmaz, mint dolgozót. És ez csak rosszabb lesz, tehát az állami nyugdíj nincs garantálva, sőt. Oda egyre kevesebb pénz megy majd be, kábé mintha a mai befizetett 9,5%-odat kapnád mai értéken zsebre nyugdíjas korodban.

Alvarez 2010.11.24. 21:01:21

@ursus artos: az a gond, hogy ezzel nem fogunk kitörni az adósságcsapdából, mert néhány év múlva meg ránk szakad a ház nyugdíjügyileg.
A növekedés beindulása a kormány intézkedéseinek köszönhetően? Ezt még a KT is viccnek minősítette, fel is oszlatták a bandát.

MrR2008 2010.11.24. 21:01:24

@ökörpöröly: Javaslom a bankbetétek államosítását is...

Bert 2010.11.24. 21:01:28

@King Size Lobster:
Jó, akkor nem Bécsbe megyek. De megyek. Első körben csak számlát nyitni, másodkörben magamat is viszem.

R1200Gs 2010.11.24. 21:03:15

@ursus artos: Te is egy székelygóbé vagy URSUS ARTOS? Ha igen akkor jól ismered a szaros fajtád.. Kell neked a választójog? Beleugatnál más emberek életébe? Oszd az észt székely!

Alvarez 2010.11.24. 21:03:34

@King Size Lobster: szerintem ős is nyugger, és most félti a csirkefarhátat. Az meg nem érdekli, hogy nekünk az se fog jutni.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.11.24. 21:05:42

21.05 kor interjú Matolcsival a mostani bejelentésről a MTV 1-en.

megint 2010.11.24. 21:08:44

Kicsit demagóg Járai fizetését emlegetni miközben az MNB elnöke 8 milliót keres.

gitáros 2010.11.24. 21:09:02

@csirkeGL:
Figyu, te buta paraszt, pontosan ezt csinálják már egy ideje. De nyald nyugodtan tovább azt a szaros alcsúti segget, ha annyira ízlik...

R1200Gs 2010.11.24. 21:09:51

@ursus artos: ilyenek vagytok ... Mestergerendát kezdtek el faragni de fogpiszkáló lesz belőle... Feltéve ,h el nem basszátok.. Román gecik vagytok!

gitáros 2010.11.24. 21:10:02

@MrR2008:
Pontosan ennek a lépésnek a valószínűségét saccolgatom egy ideje... Mi az isten gátolhatná meg benne ezeket a barmokat?

Art'Úr 2010.11.24. 21:10:56

A fasizmus és a Tőke 1 ágyban alszanak.

MrR2008 2010.11.24. 21:11:32

@csirkeGL: A gravitáció, az törvény, na azt írja felül bármelyik nagyokos politikus...

Politikusnak csak azt hiszem el ha meghalt, azt is csak akkor, mikor a hamvaiból készült gyémántot a kezembe vehetem.

R1200Gs 2010.11.24. 21:13:55

@megint: nem védem a bankárokat és ez az off-shore lovag sem szimpi ,de max 2 mill csak a fizuja már..Járai más neki mindent lehet ,hisz ez a gyereksziget... ahol mindent lehet..:-)

Kivancsi 2010.11.24. 21:14:47

@King Size Lobster:
nem tudom mit kell a nyogdijon annyit lovagolni!!

a nyugdijra befolyik X forint..
ezt az X forintot el kell osztani 3.xx millio fele.. bizonyos szabalyok szerint figyelembe veve a jogosultsagot...

ha honaprol honapra kevesebb fog jut..
hat keremszepen tetszett volna tobb gyereket csinalni!
vagy az allamnak kene tobb befizetot/munkahelyet teremteni vagy tamogatni!

DE az nem megy hosszutavon hogy minden honapban az X hez az allam meg hozatesz Y-t!!

Nyugdijasnak meg tudomasul kell venni hogy nem annyi kap amenny jarna!!
hanem amennyi jut!!!

meg is van oldva a nyogdij mizeria....

anton.chigurh 2010.11.24. 21:16:44

@shua55: abban alapvetően egyetértünk, hogy a tőkefedezeti rendszer illúzió, és tekintve az államadósság elszámolási szabályokra egy hatékonyabb, állami kezelésű rendszer megvalósítása hatékonyabb lenne, amibe akár kötelező érvénnyel is be lehetne léptetni mindenkit. A kormány most bejelentett terve azonban nem erről szól:

- cinikusan "választásnak" hív egy gyakorlatban kötelező átléptetést
- mindezt 45 nap alatt a karácsonyi időszakban...
- már egy hónapja át lehet lépni, de még csak most körvonalazódnak a szabályok - és ne feledjük, hogy pl. Lázár a saját törvényéhez adott be 3-4 saját módosító indítványt, ami egy kicsit skizofrén és akkor még nem beszéltem az "egyéni képviselői indítványokról" amit váratlanul támogatni fog a frakció.
- a felhalmozott összeget az adócsökkentés és különféle napi osztogatóprogramokra költi, ahelyett hogy kiegyensúlyozná a demográfiai ingadozásokat. A jelenlegi időszakban ugyanis tartalékokat kellene képezni a felosztó-kirovóban is, ha nem akarunk radikális nyugdíjcsökkentést a következő években.
- a felosztó-kirovónak egyensúlyban kellene lennie, de ha az összes járulékot az államiba fizetjük akkor is 540 mrd még hiányzik (900-360). És a Ratkó-korosztály nyugdíjbalépése miatt még csak most fog igazán romlani az egyenleg.

A jelenlegi javaslat legnagyobb problémája, hogy rövidlátó pénzherdálásra irányul és emiatt kell megakadályozni. Úgy tűnik, hogy 8 év ellenzék és fél év kormányzás kevés volt egy épkézláb javaslat megszüléséhez.

Reményi 2010.11.24. 21:19:49

Csak 12 pont.
Mit kíván a magyar nemzet

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a közmédiumok és a médiahatóság ne álljanak kormányzati irányítás alatt.
2. Stabil alkotmányt, mely a mindenkori kormányt a demokrácia szükséges korlátai közé szorítja.
3. Független Alkotmánybíróságot.
4. Független Köztársasági Elnököt.
5. Független Nemzeti Jegybankot.
6. Független bíráskodást.
7. Független Számvevőszéket, és állami gazdálkodást ellenőrző szerveket.
8. A magánnyugdíjpénztári vagyon államosításának és felélésének azonnali leállítását.
9. Felelős, a jövő nemzedékekre is gondoló gazdálkodást.
10. A pártpénzek forrásainak átláthatóságát.
11. Kölcsönös megértésen alapuló külpolitikát.
12. Az Európai Unió demokratikus normáihoz való közeledést.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

VLADISZLAV 2010.11.24. 21:25:25

Esetleg ebből a lóvéból a rendőrök már 25 éves korukban elmehetnének nyugdíjba. Szemben a mostanival, amikor csak 30-35-40 évesen mehetnek el. Kevesen is vannak, de első az egészség!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.24. 21:26:36

12 + 1 , Orbán- Gyurcsány takarodj!

Ezek pofátlansága már határtalan, meddig tűrjük magyarok?

Amihez hozzányúlnak, csak a balhé, a törvénymódosítás, a demokrácia megcsúfolása.

Csak az utca marad úgy tűnik, mert ilyen impotens ellenzékkel nem lehet mit kezdeni.

Állítsuk meg az orbáni ámokfutást!

ojcabojca 2010.11.24. 21:28:59

Jah értem. Nem a 2 millám kell nekik, azt megtarthatom az állami nyugdíjban is ha átviszem, hanem a 25 éve levont járulékom az igazi cél, ha nem lépek vissza. Csak könyörgöm ne mondják, hogy enyém a választás.

dzsekwolf 2010.11.24. 21:29:24

Matolcsy asszongya: "több gyereket kell vállalni.." -és mégis hogyan ha az én brutto 300 alatti béremet még több járulék befizetésre kötelezik azzal szemben aki 300 felett keres mert az most már jóval többet visz haza.
Mekkora faszság.Megint a jól keresők járnak jobban.Az istók basssza meg!

Kivlov 2010.11.24. 21:30:05

@Kivancsi:
erről van szó. plusz aki életében nem dolgozott, az kapjon egy 10est havonta, h legyen neki kenyérre. ha meg elkezd bűnözni "cserébe", azonnal felhúzni az első fára aztán mutogatni élő TV adásban...

dzsekwolf 2010.11.24. 21:30:22

@ojcabojca: A tied a lófasz. Meg az enyém is persze.

Kivlov 2010.11.24. 21:32:00

@dzsekwolf:
milyen megint? 500 nettó/ hó alatt mindenki rászoruló ebben az országban ilyen árak mellett. és végre nem a kamura bejelentett BMW-seket segítik...

dzsekwolf 2010.11.24. 21:35:35

@Kivlov: 500 nettó alatt? Azért nem mondanám, van aki nettó 70-80 -ból havonta próbálja túlélni a percet ember.Amúgy volt már rá példa ,hogy a jólkeresők igen jó helyzetben voltak.De az most mellékes.

azazello 2010.11.24. 21:41:55

Békés Demonstráció Az Alkotmányért a Kossuth téren, holnap este nyolckor.
www.facebook.com/event.php?eid=131425533580203&index=1

A tulajdon szentségért, a magánynyugdíjpénztári vagyonunkért, a jogállamért.
Kérlek továbbítsd, ha egyetértesz.
Pártoktól függetlenül, léci léci.

Most kezd szerveződni spontán a facebook-on!

papas 2010.11.24. 21:45:05

Kíváncsi voltam, hogy mit találnak ki a közeledő ünnepekre, csak hogy mindig minden róluk szóljon, hogy fontosnak érezzék magukat.

a tippen gyurcsány, meg demszky volt. tévedtem. sajnos. ez sokkal nagyobb és brutálisabb.

45 nap aztán szevasz, elképesztő. azok a forradalmárok akik az elmúlt négy évet az utcán töltötték most vajon mit csinálnak? örülnek, és közben egymás hátát veregetik, hogy: ez az, megcsináltuk, megyünk vissza a kommunizmusba.

most komolyan, mi lesz még itt?

Kivlov 2010.11.24. 21:47:39

@azazello:
kutyát nem érdeklik az ilyen jogállam féle kamudumák. pénzből élünk, nem lőzungokból. tisztességes fizetést! ott kezdődik minden. Az meg jövőre valamivel több lesz, aztán majd meglátjuk...

ökörpöröly 2010.11.24. 21:49:01

Ez teljes anarchia, az öngondoskodás halála, a jog- és vagyonbiztonság totális megszűnése. Innentől kezdve majd ki fog állam által támogatott öngondoskodásba kezdeni? Megmondom, senki, mert totális jogbizonytalanság van. A következő áldozat a lakástakarék pénztárak lehetnek. Azaz, örülhet, ha valaki megkapja nominálisan a pénzét, az állami támogatástól elesik - súlyos reálveszteség az infláció miatt-, aki pedig kedvezményes hitelt vett fel, annak a piaci kamatokat kel fizetni. Ezzel is fog az állam pár százmilliárdot nyerni.
Én mindenkinek azt ajánlom, hogy a rövidtávú kiadásokon felül minden pénzügyi megtakarítást külföldi bankokban tartsanak. Ilyen jogbizonytalanság mellett az állam bármikor ráteheti az állampolgárok megtakarításaira. Ugyanúgy, ahogy megtette a nyugdíjpénztári tagok által birtokolt magánynyugdíj pénztárak esetében is. Azaz, a magánvagyonhoz nyúlt! Természetes magánszemélyek által tulajdonolt vagyont lop el!
Osztrák bankoknál ausztriai bankszámlát (!) már lehet nyitni Magyarországon is. Az osztrák bankszámlán lévő pénzhez nem tud hozzájutni ez a tolvaj banda, nem tudják ellenőrizni, ugyanis nincs információszolgáltatási kötelezettségük az osztrák bankoknak!
Tehát, most már nem csak a felső középosztálynak és a felső tízezernek érdemes külföldön tartani a pénzt, hanem minden megtakarítással rendelkező családnak. Egyébként egy átlagos bankszámla vezetési díja havi 4-6 euró, emellett több ezer befektetési lehetőséget kínálnak.

ökörpöröly 2010.11.24. 22:01:39

@dzsekwolf: Nem fincsi, de ez van. Nincs más lehetőség a megtakarítások biztosítására.

sterimar 2010.11.24. 22:07:46

"ha 300 rugónál valamivel kevesebbet kapsz havonta, akkor te fedezed a jómódúak adócsökkentését"

Ilyen marhaságokat a tenyésztett prolik hordanak össze.

Szerinted mennyit dob be a közösbe, akinek évi 1,5 milliós a jövedelme és mennyit az, akinek 15 millió? Akkor ki fedezi, kinek a milyét?
Na ezt át kellene gondolni és csak utána beszélni marhaságokat.

lyken 2010.11.24. 22:10:59

@csirkeGL: "Akkor mi lenne ha majd holnap nyavalyognál, amikor valami valóságalapja is lesz?... Sereg megsavanyodott komcsi... "

Idn február-március körül jópáran kiröhögték Viktor azonnali és nagyarányú adócsökkentését, már jó előre. Na akkoriban olvastam ilyeneket és hasonlókat. Segond, csak így tovább, büszkén előre. Narancsot a szájba, fejet a homokba, segget magasra.

saetta26 2010.11.24. 22:11:39

@ökörpöröly:
A nyugati (típusú) demokrácia összedőlése részben igaz, de talán nem lep meg, ha azt mondom, ezt nem a hazai nyugdíjpénztárak "államosítása" jelzi, hanem egy évek óta egyre nyilvánvalóbb folyamat, ami a túlfogyasztás, eladósodás, nyersanyaghiány és az elöl írtakkal egyébként összefüggő (TÁVOL)KELETTEL fennálló katasztrofális kereskedelmi egyensúlytalanság egyértelmű következménye.

Ebben a világban egyre durvább túlélési mechanizmusok indulnak el, ilyen ez a nyugdíjdolog is, ilyen az az egyébként marha természetes dolog, hogy az EU nem, vagy egyre kevésbé akar "sikkasztóknak" támogatást adni (4-es metro, Margit híd?; vagy éppen Görögország.)

Szerintem halott ötlet volt a magánnyugdíjrendszer, volt mér ilyen sok helyen, vagy a háború vitte el, vagy a válság, vagy a háború utáni államosítás.

Olyan is volt, hogy egy rövid időszakban egyesek élvezték a hasznát, de az államival is volt ilyen (lásd pl. most).

Szerintem se kéne elvenni teljesen, főleg nem kellene debreceni stadionra költeni belőle, de sajna ki kell fizetni azt a 800(?) mrd forintnyi hiányt, amit kamu pályázatok/beszerzések miatt, sanszos, hogy elbukunk, hacsak nem állnak le ezek a beruházások.

Úgyhogy vegyünk egy mély levegőt, aztán gondolkozzunk mi legyen a következő 2 évben... mert 5-10 évre csak a jós lát, meg az optimista, de túl sokat azért ne várjunk...

De nézhetjük úgy is, mint egyes befektetéselemzők a tőzsdei krachot. Nem elveszik az érték, csak eddig hittük, hogy van valamink, ami nem is volt...

HA eladjuk valamennyien az autónkat Kínának, talán visszanyerjük a nyugdíjunk egy részét...

Nem cinikus hozzászólásnak szántam, de egyetértek azokkal, akik szerint, 20 év múlva semmi jelentősége sem lesz ennek az egésznek.

Ja és engem nem kérdeztek meg anno, hogy akarok-e magánnyugdíjpénztárba menni. NEM VOLT VÁLASZTÁSOM. Szívesen tettem volna én félre (kötelezően - levonásos elven) magamnak, ha hagyják... Ugyanúgy megvehettem volna az állampapírt...

SAetta

Anark 2010.11.24. 22:12:38

www.facebook.com/nyugdij El a kezekkel a nyugdíjmegtakarításoktól!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 22:15:49

@sterimar: az állam költségei nem csökkennek, tehát ha egy csoporttól származó bevétel (br 300.000 felett) kevesebb lesz, azt a maradékból kell kigazdálkodni.

magyarul: aki e határ felett keres, az többet visz haza havonta, aki alatta az kevesebbet. ez szerinted mit jelent?

_izée 2010.11.24. 22:17:59

basszus :)

kemény lehet ma a fideszes bérkommentelők élete.
...meg az agyhalott tapsikolóké is.

én szerényen csak annyit mondok: Kurva anyád fidesz!

R1200Gs 2010.11.24. 22:18:36

@VLADISZLAV: Tüntessünk a nyugdíjukért! :-) Hisz megérdemlik! Zsebre birságoló rendőr... Korrupt vámos... nehéz melót nyomnak Menjünk tüntessünk értük! Megérdemlik!

Tibike15 2010.11.24. 22:19:37

ha jól tudom, ami pénz nyugdíjra befolyik az bőven elég lenne a nyugdíjasoknak, csak az a bökkenő, hogy a nyugdíjkasszából másokat is kifizetnek, pl a rokikat is, akik között nagyon szép számban álrokik vannak

ökörpöröly 2010.11.24. 22:24:43

@saetta26: Ha önmagad ellensége vagy, akkor legyél.
Sokan vannak, akiknek 5-6 millió forintjuk halmozódott fel a magánnyugdíj pénztárakban. Ezek főleg azok, akik teljes fizetésükkel voltak bejelentve, illetve aránylag magas bruttó fizetést kaptak. Tőlük ellopnak 5-6 millió forintot, és kapnak egy semmire se jó ígérvényt a jövőre.
Magyarország kiírta magát Európából. Megölte az öngondoskodás egyik legfontosabb alapját.
Itt látta az ember, hogy mit tett be, látta, hogy mennyi van a számláján, és eddig tudta, hogy majd egyszer hozzá fog jutni.
Én azt mondom, hogy ez a lopás olyan jogbizonytalanságot szült a magánvagyonnal kapcsolatos jogok területén, aminek iszonyatosak a kilátásai.
Ennek következtében egyetlen egy magyarországi pénzügyi megtakarítás sincs biztonságban, melyre az állam szabadon ráteheti a kezét.
Ezért a józan ész azt diktálja, hogy a felhalmozott megtakarításokat külföldre menekítse az ember. Olyan helyre, ahonnan az állam nem tudja ellopni.

R1200Gs 2010.11.24. 22:26:14

@Tibike15: Fél ország álroki! Köszönhetően a sok alkoholista leszázalékolással és rokkantá nyilvánítással foglalkozó korrupt "doki"-knak..
Minden állam halála a korrupció! Mo-on ez nemzeti sport!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.24. 22:31:42

ezt nem én írtam, hanem egy nyilvánvalóan ostoba fidesz droid, aki azt hiszi, hogy orbánnak nincs is patája, amikor itt mink mind jól tuggyuk, hogy van

azért másolom be ide, hogy őt is lehessen mocskolni, és máglyára küldeni, ahogy mi felvilágosultak szoktuk intézni a dolgokat:

"
Dagadt Botsáska 2010.11.24. 22:19:12
Drága kis liberális barátaim, látom, hogy nagyon lelkesen rázzátok a kezetekbe adott csörgőt, illik is hozzátok, hiszen nagyjából addig láttok, mint a szefo-s hülyegyerek, akinek csak az a fontos, hogy enni, inni, minden nap tiszta pelenkába szärni lehessen.
A jövőről azt gondoljátok, amit véleményapátok-anyátok mesél nektek, de önálló gondolatot hogy is várhatna el az ember tőletek, hiszen ez az egy csörgő is milyen jól leköt benneteket.

Tegyétek le most egy percre azt az ostoba csörgőt és nézzünk körbe, hátha a segítségemmel felfedeztek valami újdonságot, patásördöggel, szőlőbányákkal, körbeaggatott liberális gyerekágyatok rácsain túl.

Azt mondjátok, hogy a kormány elveszi a pénzeteket.
Ha elveszi, akkor vissza sem adja, ugyebár, vagyis nézetetek szerint, ti már soha a büdös életben nem kaptok nyugdíjat, szerintetek ez reális gondolat? Szerintetek meddig létezik az a kormány, az a párt, amelyik nem fogja kifizetni a járandóságát a jövő legnagyobb szavazóbázisának? Ennek azért fussatok neki még egyszer...

Azt mondjátok, mi lesz, ha az államot csődbe viszik a politikusok és elveszik a pénzetek.
Egy piaci alapon működő nyugdíjbiztosító nem mehet csődbe, igaz? Ha az állam csődbe, megy nem mindegy, hogy hol volt a pénzetek, az államnál, vagy a túlnyomó részt államkötvényekbe és forintba fektető nyugdíjpénztáraknál? Ennek is fussatok neki még egyszer…

Azt mondjátok, hogy a nyugdíjbiztosítóknál elhelyezett befektetéseket az állam garantálja, tehát ott biztonságban van.
Ha az állam garantálni tudja a nyugdíjbiztosítókhoz befizetett pénzeket, akkor az államhoz befizetett pénzeket nem tudja garantálni? Kissé ostobán hangzik, nem igaz? Ha bedől egy biztosító, akkor az állami garancia költségét az adófizetők állják természetesen, igaz, így a veszteségből mindenkire kisebb rész esik, de miért fizessen az is, akinek semmi köze az adott biztosító buktájához? Ez a garancia az államkasszát ráadásul duplán terheli, mivel az államnak, a pénztárakhoz befizetett kieső bevételét meg kell fejelnie egy minimum ugyanakkora kiadással. A kívülálló adófizetők számára megint csak remek móka más hülyeségére helytállni. Ennek is neki lehet futni még egyszer…

Azt mondjátok, hogy az állam hülyeségekre költi az így megszerzett pénzt.
Amikor a rendszerváltás megtörtént, a köztársaság egy üres nyugdíjkasszát örökölt a szocializmustól, a jövőt már akkor elköltötték. Ezt az üres kasszát azóta sem töltötték fel soha, a nyugdíjak az állam ideális működésének terhére lettek kifizetve azóta folyamatosan. Mi is változik akkor ezzel az új felállás szerint? Hogy a nyugdíjkasszáknál levő pénzt már nem tudta volna hülyeségekre költeni az állam? A végeredményt tekintve nem mindegy, hogy valami azért nem valósul meg, mert az ahhoz szükséges pénzt másra költik, vagy azért, mert az összeg be sem folyt? Ezt is át kellene még egyszer gondolnotok…

Azt mondjátok, hogy aki a magánnyugdíjpénztáraknál marad, az kevesebbet kap, mert a munkaadói 24%-ot megtartja az állam és csak a dolgozói befizetések fognak ott gyűlni.
Matolcsynak (akit én személy szerint ritka ellenszenves figurának tartok) abban igaza van, hogy a jelenlegi nyugdíjastömeget is el kell tartani valamiből és erre kell a 24%. Ez racionális indok. Annál is inkább, mivel azoknak a 24%-a, akik az állami rendszerbe fizetnek könyveléstechnikailag szintén erre ment el eddig is. Elméletileg a személy szerint jóváírt % mindkét esetben ugyanannyi lesz ezentúl is, csak megszűnik az eddigi rendszer igazságtalansága, mely szerint a magánnyugdíjpénztári tag 1-et fizet 1-et kap, az állami tag pedig 2-t fizet 1-et kap. Ehhez az igazságtalansághoz csapódik hozzá, hogy az állami garanciavállalás az állami tagot terheli tovább a mnyp-i tag javára. Ebben is fussatok még egy kört…

Azt mondjátok, hogy az állam magára hagyja a mnyp-i tagokat ezentúl.
A társadalmi igazságosság szempontjából így fair. Aki mnyp-ba fizet az vállalja a saját befektetése piaci kockázatát, mint büszke piachívő liberális, aki pedig az államhoz fizet az vállalja az ezzel járó esetleges politikai-államháztartási kockázatot. Egy újabb átgondolandó szempont…

Biztosan kimaradt egy-két traktus még a csörgőnótából, de a lényeget a végére hagytam: szűklátókörűségetek és rövidtávú gondolkodástok megakadályozza, hogy felismerjétek azt a tényt, amely az állami rendszer kockázati szintjét közel rendeli a nullához és jórészt garantálja, hogy a nyugdíjrendszer fizetőképessége állandó legyen. Ez nem más, mint a politikai kényszer. A nyugdíjasok, a társadalom egyre szélesedő és egyre meghatározóbb szavazóbázisa. A szavazásra jogosult választópolgárok lassan 50%-át teszi ki a létszáma és markánsan növekvő tendenciát mutat. Vajon melyik az, az őrült, öngyilkos politikai formáció, amely nem keresi minden erejével, ennek az óriási szavazórétegnek a jóindulatát? Ez politikai kényszer így minden ellenérvet annulál, valóban ultima ratio.

Azoknak, akik mindezeket nem értik, vagy nem akarják megérteni, további kellemes csörgőrázást, az idő a csörgősipkát is fejükre teszi előbb-utóbb…
"

kerdezoe 2010.11.24. 22:33:03

Már a cím is okádja a demagógiát. Az volt a baj, hogy rákényszerítették az embereket a magánpéztárakba. Hiába okoskodik a sok pöcs, ez a negoldás. Aki öngondoskodni akar, mert esetleg olyan kurva sok pénze van, az megteheti most is.

dzsekwolf 2010.11.24. 22:33:30

@sterimar: Ez már ki is lett számolva rózsabimbó.Nagy okosságot nem mondtál,csak akartál.Egy tenyésztett proli nem nagyon számolgat ilyeneket.Ha mégis, hát tisztelet a kivételnek.Nem azt írtam, hogy valamivel kevesebbet mint 300e. De látom neked ezt a szádba kéne rágni. Na mindegy, én most megyek mert vár a csajom. Te csak posztolj:)))) és ha nem hiszel nekem akkor számolj.De nekem 8

sterimar 2010.11.24. 22:37:13

@Parmezanidész: Ha egy adófizetó többszörös adót fizet be mint a másik, miközben ugyanannyi közszolgáltatást vesz igénybe, szerintem a több adót fizető finanszírozza annak a közfogyasztását, aki kevesebbet fizet.
Ezen nem változtat az sem, ha a több adót fizető kisebb arányban fog több adót fizetni. Ettől még ugyanúgy ő fizeti a kevesebb adót fizető közszolgáltatásait, fordítva. Ez elég egyszerű, nem tudom hogy lehet az ellenkező következtetésig eljutni.

ügyfélszolgálatos 2010.11.24. 22:40:40

@Reményi: Én csak egyet kívánok egy Amcsi útlevelet a nevemre.

saetta26 2010.11.24. 22:41:17

@ökörpöröly:
Nem mondtunk egymásnak ellent, max elbeszéltünk egymás mellett... Az egyéni jólét azt indokolja, amit TE írsz. A kollektív túlélés meg (részben) azt, amit ŐK tesznek... perzse, hogy azért teszi-e... hm...

Én csak rezignáltabban és kevésbé szubjektíven nézem azt, hogy tőlem is elveszik azt, amit Tőled, pedig (i) lehet, hogy tőlem sem kevesebbet vesznek el; (ii) lehet, hogy nekem amúgy viszont sokkal kevesebb van...
Csak
-(a1) engem ez nem lep meg; (a2) a világomban egyes dolgok néha fontosabbak, mint az egyéni anyagi jólétem...
- ezt nem (csak) a mostani FIDESZ hibájának látom, hanem (b1) a szocializmus 40 évének - főleg olajválság után; (b2) a rendszerváltásénak; (b3) a nyugati jóléti modell bukásáénak (b4) 2000-2010 magyar áljóléti politikájának; (b!!!) mindezen idő alatt az elhibázott / le se sz.rt népességpolitikájáénak

-----
Mindenütt omlik a ház, ne viccelj, hogy pont ez a magyar viskó ne dőljön össze... 2 év és sajnos lehet, hogy úgy viselkedünk, mint süllyedő hajón az egymást tipró menekülők... (országok és emberek egyaránt).

Üdv:

SAetta

sterimar 2010.11.24. 22:42:45

@ökörpöröly: A magánnyugdíjpénztár NEM VOLT ÖNGONDOSKÁODÁS! Az egy kötelezően fizetendő járuléknak az egyik számla helyett (állami), kötelezően egy másik számlára (mnyp) irányítása volt! Mi ebben az öngondoskodás?

Az önkéntes nyugdíjpénztár az igen. Az öngondoskodás. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy az itt hőbörgőknek hány százaléka tagja önkéntes pénztárnak. Valószínűleg elenyésző hányada. (én pl az vagyok, mielőtt a kérdés felmerülne)

karikaV43 2010.11.24. 22:43:55

@ursus artos: nem volt kötelező belépni.Nem tudsz olvasni,kötelező csak a pálya kezdőknek volt senki másnak.Bocs de az a pénz amit befizetek az mnyp-be az ne hiányozzon az államnak az már az enyém.Az aki 90 előtt is dolgozott az egy havi nyugdíjának megfelelő pénzt sem rakott a közösbe.A 20-30 évnek meg már lement kb. a fele érdekes eddig bírta az állam.Most az a baj nincs mit elosztani a haveroknak,kevés a lopni való ezért mindent elvesznek.remélem elsöpri ezt a köcsög kormányt a nép harag,de lehet ennek is csak béget a magyar.

saetta26 2010.11.24. 22:44:02

@ursus artos:
Ez is egy jogos észrevétel...

R1200Gs 2010.11.24. 22:44:48

@kerdezoe: Képben vagy te idióta! A kötelező annyit jelentett ,h kell fizetned..kb 8-9 %Azt dönthetted el ,h kinek fizeted azt a 8-9%-ot. Volt aki a kora miatt nem is fizethetett..A magánynyugger pénztárak kezelték ezt a lóvét korrekten egyéni számlán kezelve. Volt belőle bukta is. Jött a válság és szopó volt ,de visszaált és megtérült.Mind ez számlán követhető módon.Mily érdekes ,h van most a fityiszéknek mit lenyúlni... Ha ezek annyira szarul működtek akkor honnan a nagy lé amit bekajálnak most? Miért nem az állami nyuggerkeretből kompenzálják szegény magánnyuggerpénztárakat? Erre felelj!

ladislaus 2010.11.24. 22:46:13

rosszul kezd a poszt. nem 4 év van hátra. minimum 8...
amugy meg mi fáj nektek indexéknél?

sterimar 2010.11.24. 22:47:04

@ökörpöröly: " Ezek főleg azok, akik teljes fizetésükkel voltak bejelentve, illetve aránylag magas bruttó fizetést kaptak. "

Ja, aki aránylag magas bruttó fizetést kap, az ennél az 5-6 milliónál többet takaríthat meg az elkövetkezendő pár évben az szja csökkentésen. Nagyon helyesen egyébként.
Na ebből tetszés szerint lehet öngöndoskodni, vagy amit a polgár akar.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 22:50:21

@sterimar: nem egészen, mert többen fizetnek kevesebb adót...

lehet, hogy a többet adózó még a csökkenő adójával együtt is többet fizet sokaknál, de azt a többletet, amit ő kap, azok fizetik meg, akik kevesebbet kapnak

tehát...

Lalal 2010.11.24. 22:54:01

Hali!

- Legjobb tudomásom szerint, a magánnyugdíj pénztár lényege az lett volna, hogy amennyiben nyugdíjba mész, akkor az állam 75%-ot ad, a maradék 25%-ot meg a magán nyugdíjpénztárból került volna kifizetésre.
- 99-ben még kötelező volt a nyugdíj pénztárba történő belépés.
- A 4 év Fidesz idő nem biztos, 2/3-al lehet hogy 20 évre módosítják a mandátumot.
- Ja igen, mit izgul mindenki 2012-ben itt a világ vége. :-)
- Ja igen, úgy tudom, hogy a nagy egyetértési nyilatkozatban benne van (Orbánnék csinálták), hogy meg kell őrizni a magánnyugdíj pénztárakat mert az nagyon fontos

saetta26 2010.11.24. 22:54:36

@karikaV43:
Sok ilyen "enyém" veszett el
- infláció során
- háború utáni államosítással
- ingatlan és rv piaci buborékkal

... most legalább nincs (még) háború ...

----
Teljesen jogos észrevételed viszont, hogy valódi nagy gebasz miatti sokkal nagyobb korrekcióból sokkal többet lehet visszaosztani haveroknak is... Lsd POSTABANK....

Üdv:

S.

Lalal 2010.11.24. 22:57:18

@R1200Gs: Hát öcsém, ahogy néztem a kommenteket, az tűnt fel, hogy mindenki korrupt, csak te nem. Gondolom egy kis gyárban dolgozol 3 műszakban szalag mellett, szürke életed éled, és egyetlen lételemed, hogy itt megmondod a frankót. Csak sajnálni tudlak. Ja és csak figyelj, és pislákolj utána.

sterimar 2010.11.24. 23:00:38

@Parmezanidész:

De aki kevesebbet kap, az azt fizeti talán meg, amit eddig nem fizetett meg. Magyarán nagyobb arányban járul hozzá a közszolgáltatásokhoz, amit valószínűleg ugyanolyan mértékben vesz igénybe.

A te "logikád" viszont azt mondja, hogy összedobjuk két korsó sörre a pénzünk, ami egyébként mindkettőnknek 500 forint. Eddig te 200-at adtál én 800-t. Ezentúl neked 300-al kell hozzájárulnod nekem csak 700-al. Akkor most erre azt mondjuk, hogy te fizeted az én söröm?
Hát elég kifacsart erre a következtetésre jutni.

R1200Gs 2010.11.24. 23:05:33

@Lalal: mennyire kis looser farok vagy... 3 műszakban tudsz csak gondolkodni... ennyit a csökött agyadról! :-)Nagyon vagy figyelve amúgy:-) Ja az egéz utca szétfosta már magát ,mert te itt vagy..(röhögés hallatszik)woww

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.11.24. 23:05:46

@sterimar: ha így lenne, tényleg kifacsart lenne. Csakhogy az állam szolidaritási alapon szed adót, tehát akinek többje van, az többet fizet, és ebből a többletből fedezik a kevesebbet keresők igényeit is. Mint ahogy, ha mondjuk egy komoly kezelésre lenne szükséged, aminek a költsége meghaladja az eddigi befizetéseidet, akkor is megkapod a kezelést, méghozzá azok többletéből, akik úgymond nem használták fel a befizetéseiket.

Ha mi szolidaritási alapon söröznénk, és én azt mondanám, hogy 200 ft-ot tudok rászánni, te meg beleadod a többit, mert jobban keresel, akkor az új helyzetben, és a korábbi megállapodásunk alapján én erőmön felül fizetek azért, hogy te kevesebbet fizethess.

Gumimajom 2010.11.24. 23:06:50

@csirkeGL: Neked mindenki komcsi, akinek aggályai vannak, amiatt, hogy kiszámíthatatlan a jövő, mert minden 7en újabb abszurd húzás van? Akkor elmondom neked: sosem szavaztam sem a Strabag demokraták szövetségére sem az Mszpre. De azt, hogy a megtakarításaidat elveszik az totál magyar Kommunista Párt. És azt jobboldaliként nagyon nem kedvelem. Az nem igaz, hogy azt az államtól loptad, hanem az állam kötelezett, hogy magadnak tegyék félre, nehogy belerokkanj majd abba mikor nyugdíjas korodra a demográfiai hanyatlás miatt az állam nem fogja tudni fizetni a nyugdíjadat.
A kökemény gáz az olyan emberek, mint te is, akiknek a kudarccal teli életében ez a "fülkeforradalom nyenyis szarság" az egyetlen igazi siker. Nézd, én is üdvözlöm hogy Fletójékat lealázta a nép a választásoknál, de az vér ciki, hogy emberek még akkor is gyávák elengedni ezt az olcsó kis közös sikert meg euforikus közösségi élményt mikor a szerveiket metszik ki a Hősök terén és még akkor is olcsó kifogásokat találnak, hogy az miért erkölcsös meg jó nekik, mert fosnak szembenézni azzal, hogy a nagy megváltójuk lenyúzza őket és akkor tényleg csak a szaros kudarcokkal teli kis életük marad. Meg az akciós sör. meg az X-Factor. Nem lehet mindenkit lekomcsizni aki nem ért egyett olyan dolgokkal, hogy az összes tehetséges ember, 4 családban születik itt mert csak ők kerülnek jó állásokban állami szférában. 24-25 évesen semmi tapasztalattal miközben ezrével van leépítés szakemberek között. Azokat akik szerint nem normális, hogy egy nagyon is jobboldali költségvetési tanácsot kiherélnek pár bírűló mondat miatt. Ahol az alkotmány bíróságot lefejezik csak mert minek az egy jogállamban. Én sem vagyok büszke, hogy majdnem rájuk szavaztam, de mentségemre: szó nem volt ilyenekről a programjukban (mondjuk semmi konkrétról nem volt szó csak a szokásos ideológiai katyvasz reménykedő tuskóknak). Az nem a nép szava, hogy biankó választást nyerek és utánna mindenre amit meg sem említettem választás elött de nekem kapóra jön azt mondom: itt a Jolly Joker: az ország 2/3 -a ránk szavazott ergo ezt akarják az emberek
Népszavazés erről? ugyanmár lári-fári nem kell az: 2 Éve még arról is népszavazást akartak, hogy a tehenet bocinak becézzük vagy tehénkének, most meg hirtelen nem szabad népszavazni magánvagyont érintő kérdésekben. de neked aki ezt modnja az tuti kommunista. Mert a jobboldal szokott államosítani a kommunisták meg nem. Hammuraprinév mond neked bármit is,
Már alatta is(pedig az nagyon nem volt demokrácia) kőbe volt vésve a magánvagyon szentsége. Tudod mikor élt? a 18.században........Krisztus elött

R1200Gs 2010.11.24. 23:10:03

@Lalal: Édes kis ici pici panelproli:-) Gondolom anyucid azért nem nevelt ,mert nyomta a szövő mellett a 3 műszakot.. Ha egy vámos nem korrupt(ma már okafogyott ezért kell a nyugdíj) az hülye volt.. Ki is közösítették..

Lalal 2010.11.24. 23:13:26

@chezcecherserge:
Kisemberek semmit se veszítenek???

- Aki eddig 500.000 bruttó kereset, az most havi 60 ezret nyer, nem sajnálom tőlük, csak aránytalannak tartom.
- A kisebb fizetésű a jelenlegi 17% helyett 16%-ot adózik, de a nyugdíjjárulék 9,5%-ról 10%-ra emelkedik.
- A sok lopó miatt sajna a ténylegesen minimál béresek is adóznak jövőre rendesen.
- A sok lopó minimális béres, aki nem fizetett rendesen nyugdíjt azok miatt fog leginkább bajba kerülni a jövőbeni nyugdíjas, mert így kevesebb pénz folyt be, kevesebb adó. DE ha ő lesz nyugdijas sírni fog hogy nincs nyugdíja majd és nem érti miért nincs.

Gumimajom 2010.11.24. 23:16:38

@sterimar: hát ez hülyeség, 300 bruttó alatt buksz. Tudod mennyi a magyar átlag kereset? 200 bruttó. ez ahzt jelenti hogy a z ország 2/3 a tuti nem kap 300 bruttót (amivel nulla ft takarítana meg 1 év és 2000 év alatt is). vagyi a előcitált "népfenség" tuti nem ezt támogatja. Amúgy a családi adózás tetszik a Fidesz új adórendszerében, de ha most elkezdenek megtakarításokat elvenni meg a 3 gyerekes apa nem tudja, hogy a gyerekei örökölnek 4-5milliót ha meghal, akkor pont hogy agyonverik a gyerekvállalási kedvet. Olyan kijelentések meg, hogy valaki fizeti a járulékot de ha nem adja oda az eddigi megtakarításait az kiírja magát a társadalomból az enyhén szólva 50 es évekbeli kommunista kommunikáció.

Dr.Bio74 2010.11.24. 23:19:22

@wmiki:
Nos, hát ráááááááááázom a csööööörgömet, amit a liberális véleményapám nyomott a kezembe.
Amennyiben a kormány szerint igazságtalan a jelenlegi nyugdíj helyzet akkor miért váltja ki egy még igazságtalanabbal? Miért nem mondja, hogy innentől nincs állami nyugdíj aki a magánt választja, de annak a pénze akkor a magánnyugdíjpénztárba megy az utolsó vasig, miért kell ilyen ocsmány módon zsarolni. Hogy lehet ezt a zsarolást összehasonlítani a magánnyugdíj rendszer bevezetésével és lassú kiépítésével összehasonlítani, ahol bárhogyan is nézem ilyen aljasságot soha nem csaptak az emberek elé. Hogyan lehet ismét ilyen arcátlanul kommunikálni, nem volt miből tanulni az aranykorként emlegetett fideszes idők bukásából?
Mi az Hogy "Szerintetek meddig létezik az a kormány, az a párt, amelyik nem fogja kifizetni a járandóságát a jövő legnagyobb szavazóbázisának?"? Egyrészt ezek az eberek már most is szavazók, akik szavazni is fognak, érdekli ez őket? Érdekli az őket mi lesz 20 év múlva akkor mikor tönkrevágnak egy másfél évtizede épülő rendszert, mert csak maximum egy évre néznek előre? Nem!
Na hagyjuk mert csak tovább idegesítem magam.

sterimar 2010.11.24. 23:23:28

@Parmezanidész: Akiket eddig szolidaritási alapon nagyon lehúztak, azokat most kevésbé fogják. Akik szolidaritási alapon kevésbé járultak hozzá a közöshöz, azok majd kicsit jobban fognak.

Lalal 2010.11.24. 23:26:23

@R1200Gs: Szóval eltaláltam mindent, mert a lényegi dolgokra nem válaszoltál. Abban igazad volt, hogy anyám 3 műszakban volt, de míg Ő becsületesen dolgozott, addig én tanultam, hogy többre vigyem és jobb életet nyújtsak a gyerekeimnek, hamár az akkori rendszer nem tette lehetővé a kispolgároknak a jobb életet. Én mindent megkaptam gyerekoromban, nem volt semmi hiányom. Tanultam, dolgozok, és igen már várom, hogy nyugdíjba mehessek a jelenlegi szabályok szerint 46 évesen. Én ezt vállaltam, lemondtam sok minden jogomról, de megérte "ha lesz majd nyugdíjam." De csak elmondom csöndben, hogy Mo-on a politikus, és a katonai pilóták mehetnek leghamarabb nyugdíjba 36 évesen akár. De a pilótáktól nem sajnálom.(ide is kell érettségi, pech neked)

Gumimajom 2010.11.24. 23:27:50

Ezt a "liberálisozást" nem értem amúgy. Mi köze ennek a liberalizmushoz??? Ki szerint lehet az egy erkölcsileg vagy akármilyen józan értékrend szerint(akár keresztény, akár polgári, akár konzervatív)elfogadható törvény, hogy ha nem adod oda a megtakarításod, akkor ezentúl is kell fizetned a nyugdíjjárulékodat az államnak, de nem kapsz majd nyugdíjt?????
És ha ezek után a megzsarolt kétségbeesett emberek átmennek az államiba tömegesen, akkor majd az lesz a konklúzió, hogy az emberek a törvény mellé álltak és ez egy pozitív visszacsatolás lesz a kormány felé, hogy tömegesen támogatták? És ezt komolyan el fogják hinni a reménykoldus zelóta rajongók?

sterimar 2010.11.24. 23:29:32

@Gumimajom: A szocializmus széjjelvágta a magántulajdon szentségét.

ökörpöröly 2010.11.24. 23:30:33

@Bio74: Mert a cigány Szaddamnak vérében van a tolvajlás. Erről van szó, ha szerintük szar a magánnyugdíj, akkor hagyja benne azt a sok hülyét, akik milliókat tudnak most a magánynyugdíj-számlájukon. :) A sok hülye osztrák, német, amerikai, akiknek magánnyugdíj pénztári megtakarításuk van. Most hogy nyomorognak Floridában, Kaliforniában, az Alpokban! :P
És a sok milliárdos magyar nyugdíjas, aki az állami rendszerben volt, hogy dőzsölnek, hogy mulatnak! :P

Gumimajom 2010.11.24. 23:34:32

@sterimar: a saját magánnyugdíj takarékosságod az nem a szolidaritás kijátszása és a társadalom meglopása te ... Képes vagy ilyen nyakatekert védhetetlen dolgokba belekapaszkodni és szajkózni ? inkább mint szembenézni az igazsággal? A 25% az elég szolidáris . Kevesebb korrupció meg kamu beruházás lopással, és akkor elég lenne az a nyugdíjakra. Nem kell 10 milliárdos stadion meg anyámtudja mi még , amíg szarban van az ország. Mi lesz 2 év múlva, amikor fel lett élve a 3000milliárd? utána miből kompenzálod azt amit most be kell tolni? Ha nagyon beindul a gazdaság(úgy legyen), akkor is max2-3 % növekedést képes ez a térség elérni. na és akiknek most elveszed a megtakarítását azoknak miből fogsz nyugdíjat adni 20 év múlva? Ezzel az államosítással egy rakat anyagi terhet is vállal magának az állam, de a bevétel részt 2 év alatt feléli, gyerek meg egyre kevesebb van. ja, hogy 20 év alatt majd lesz valami? Na ez a lopás. Ez a köz elleni büncselekmény

Dr.Bio74 2010.11.24. 23:36:30

@Lalal:

Mi az a meló? Mert ha mész nyugdíjba az üresedés okán jelentkeznék, van érettségim ( meg két diplomám )meg némi élettapasztalatom így 36 évesen, de az elmúlt időszak kellemes változásait csak úgy tudtam a családomnak elviselhetővé tenni, hogy a világ egyik legkoszosabb helyén vállaltam munkát folyamatos három műszakban. Ja és még mindig hajlandó vagyok tanulni, de csak akkor ha tényleg a tanulás a lényeg, nem pedig a papír, mert a pozíció építés szarnyalogatásos része sohasem ment nekem.

sterimar 2010.11.24. 23:36:37

@ökörpöröly: Kevered a magánnyugdíjpénztárakat az önkéntes nyugdíjpénztárral.

Egyébként meg az emerikai, osztrák és német nyugdíjasoknak nem a nyugdíjrendszerük miatt magasabb a nyugdíjuk mint a magyarnak, hanem azért, mert ezeknek az országoknak nem kicsit magasabb a GDP-jük mint Magyarországnak.

Gumimajom 2010.11.24. 23:36:39

@Kurokiraly: ezzel a nickkel, meg caps lockkal valószínű neked kell az észről meg a szaktudásról ítélkezned. E2 teljes korosztály maradt hoppon te nagyon okos. Politikai hozzáállástól függetlenül.

sterimar 2010.11.24. 23:38:34

@Gumimajom: Te elolvastad az előzményeket, vagy csak halandzsázol?

Gumimajom 2010.11.24. 23:42:50

@sterimar: nem keveri a kettőt. Mind a kettő együtt adja a magas nyugdíjat. Amúgy az állam ugyanúgy megtehetné, hogy egyéni számlán vezeti a befizetéseinket és halál esetén a gyerekek(mert ugye gyerekvállalási kedv a zászlón van-nagyon helyesen) azt öröklik, illetve legalább tudsz számolni valami nyugdíjjal és nem attól függ hogy 15 év múlva mennyire akarnak gyereket vállalni az emberek és milyen lesz a gazdasági helyzet 30 év múlva. De az állam erről nem nagyon beszél, mert nem ez a célja ezzel. Adócsökkentések a lakosság 80 %nak nem lesznek. Ami nem akkora baj szerintem, csak minek kommunikálják így? Ferit is azért buktattuk meg mert hazudott. Nekik sem kéne.

Dr.Bio74 2010.11.24. 23:42:57

@sterimar:
A magas GDP elismerendő dolog, de önmagában semmit sem mond. Az elvonások mértéke, mikéntje, az újraelosztás mértéke formája már sokkal többet. Ezen szemszögből az amerikai, a német, meg a sógor nyugdíjasok helyzetét nem kimondottan csak a GDP alapján kellene magyarázni, egyrészt. Másrészt a magasabb GDP lehet, hogy nem ok a magasabb nyugdíjnál, hanem eredmény, kapis?

Dr.Bio74 2010.11.24. 23:45:00

@Gumimajom:
Bah, megbuktattuk a Ferit? Mikor, hol, meg miért?

Lalal 2010.11.24. 23:49:51

@Bio74:
Ez nem neked szól, én nagyon is tisztelem a kétkezi munkást, hisz a gazdaságot Magyarországon ők viszik a hátukon. Nekem az olyan pöccsel van bajom, mint az R1200GS aki mindenkit hibáztat, mert neki rossz sorsa van és nem jön össze semmi. Én a munkám mellett van másod állásom is, mert nem tudnám másképp ( a mások által hatalmasnak gondolt)fizetésemből eltartani a családomat, mert hiába dolgom rég és vagyok jó beosztásba és rendfokozatba nem keresek én olyan jól (mint mások hiszik)hogy vígan megéljek, megéljünk.

Gumimajom 2010.11.24. 23:50:23

Választásokon szerintem egyértelmű, hoyg nem a FIDESZ "semmikonkrétetnemmerünkmondaniésfingunknincshogykellegyországotvezetni" platformja vitt2/3 ot, hanem a morálisan elfogadhatatlan MSZP elleni protest . Ami azért nagyrészt az ÖSzöd után történteknek volt köszönhető, illetve a bizalmi szavazáson a gyáva, 100%os mszp.s gyurcsány melletti kiállásának.

Lalal 2010.11.24. 23:52:31

@Bio74: Nézz vissza a kommenteket és megértesz mindent.

AnnaKarenina 2010.11.24. 23:54:47

@sterimar: Amit te ellenzel, azt úgy hívják arányos közteherviselés, vagyis annak, aki inkább megteheti, nagyobb arányban kell a közterhekhez hozzájárulnia, hiszen ami nála marad, az is többszöröse annak, mint ami az alacsony keresetűnél marad. Ez nagyjából így igazságos, főleg annak tükrében, hogy a gazdagabbak által nem fizetett adót most pl. a magán-nyugdíjmegtakarítások lenyúlásával akarják ellentételezni.
Hasonlót egyébként már 19988-ban is tett a Fidesz, akkor a TB-alapokat vette állami kezelésbe, ami a költségvetésben el is tűnt, és mivel ebben a nyugdíj- és az eü- kassza volt érintett, mindkettő küzd is azóta. Már ez is elég intő példa ahhoz, hogy elképzelhessük, mi fog történni ezzel a pénzzel.
+
Az egykulcsos adóval a kormány azt akarta volna elérni, hogy pl. új munkahelyek jöjjenek létre, de erősen megfeledkeztek arról, hogy a magas keresetű köztisztviselők, közalkalmazottak, multi-alkalmazottak soha az életben nem hoznak létre új munkahelyet, csak simán elteszik a zsebükbe az adómegtakarítást anélkül, hogy a teljesítményük bármit is változna.

azazello 2010.11.24. 23:56:37

BÉKÉS DEMONSTRÁCIÓ Az Alkotmányért a Kossuth téren, holnap este nyolckor.

www.facebook.com/event.php?eid=131425533580203&index=1

A tulajdon szentségéért, a magánynyugdíjpénztári vagyonunkért, a JOGÁLLAMÉRT.

Kérlek TOVÁBBÍTSD, ha egyetértesz. Pártoktól függetlenül, léci léci.

Most kezdett szerveződni spontán a facebookon.

Dr.Bio74 2010.11.24. 23:56:39

@Lalal: Visszanéztem, azé viccőtem, nehogy fel kapd a vizet, csak írogatok így délutános műszak után, de a legkevésbé sem akarnék veled kötekedni.

Lalal 2010.11.25. 00:00:53

@Bio74: hehe, remélem ez is vicc volt. Értőm én csak nem szeretem. :-)

ebenbry (törölt) 2010.11.25. 00:06:30

Nem tudom elhinni, hogy a gyűlölt, lenyúlós MSZP után a magyarok megválasztottak egy olyan pártot, ami nem hirdetett programot a választások előtt.
Mert ha ez a sok disznóság benne van a FIDESZ programjában, akkor nem hiszem, hogy 2/3-ot kapnak.
Az Orbán-kormány fél év alatt meggyűlöltette magát az egész társadalommal. Gratulálok nekik, jussanak az MSZP sorsára.

márvesztes 2010.11.25. 00:09:48

Kedves Kövér László, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Németh Zsolt, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Varga Mihály, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Járai Zsigmond, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Pokorni Zoltán, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Áder János, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Chikan Attila, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves Bod Péter Ákos, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Kedves 24 professzor, egyetértenek önök ezzel az intézkedéssel?
Tisztelt Mádl Ferenc Úr, egyetért ön ezzel az intézkedéssel?
Na csak azé kérdem, mert a Schmidtpali egyetért.

MoxNox 2010.11.25. 00:11:14

@ebenbry: Ahhoz képest, hogy az egész társadalommal meggyűlöltették magukat, nő a támogatottságuk...

www.tarki.hu/hu/news/2010/kitekint/20101124.html

AnnaKarenina 2010.11.25. 00:19:24

@MoxNox: Az volna a csoda, ha nem ilyesmivel próbálnák alátámasztani mindezt.:)
Van az a minta, amin ezt is ki lehet hozni...

Fenehorizont 667 2010.11.25. 00:29:59

fúú, jön a zorbán, és elveszi a pénztet!
nembaj, hátha majd ferenc demokratikusan megment minket!

galambduc (törölt) 2010.11.25. 00:38:10

Madarat tolláról, ember barátjáról ...

Megmondtam már februárban - jóval a választás előtt -, hogy ott, ahol egy zajnak "mindenféle..." kijár, ott trutyi lesz.

Nesze nektek magyarok 14. havi nyögdíj!

Kalmár 2010.11.25. 00:51:19

Tényleg úgy csináltok, mintha a banki megtakarítást vennék el.
Nem sok mindent értettek ebből, igaz??
Szánalmas.
Valaki tudja, hogy a MNYP-ba befizetett pénzből mennyit kapunk vissza???
Tudjátok mennyit vonnak le belőle "költségekre" 30 év alatt?

Link Elek 2010.11.25. 00:52:21

rosszabbul elunk, mint fel eve.
nem kicsit.

ursus artos 2010.11.25. 07:44:58

karikaV43: nem csak a pályakezdőknek volt kötelező belépni.
Neked nincs megtakarításod, te semmit sem raktál félre. te arra képtelen vagy. A költségvetés utalta tovább a mnyp-nak a fizetésedből levont 9,5%-ot! Nem te! Ha rád lett volna bízva, elbasztad volna!
Az önkéntesben viszont már takarékoskodhatsz!

ursus artos 2010.11.25. 07:46:51

@King Size Lobster: látom csak a maszoposok élhetnek olyan lózungokkal, hogy O. lop, meg király, meg ilyenek. Én nem írhatom le, hohy kitalicskázás, mert az már Fidesz-fejtágító.
Jól van legyen.

ursus artos 2010.11.25. 07:48:23

@Alvarez: ha a KT mondja, akkor biztosan.
Növekedni csakis kizárólag IMF hitellel lehet?
És megszorítással? Fogyasztáscsökkentéssel?

tusa55 2010.11.25. 08:25:55

Önkéntes lesz az átlépés, mondják a fiúk. Kb. ilyen önkéntesség ez: A rabló eléd ugrik a sötétben és az mondja: pénzt vagy életet. Mit választasz? Majd a rabló a bíróságon azt mondja volt választási lehetőséged, a pénzt önként adtad neki. Szerintetek felmenti a bíróság? Na nem az amelyiket a fiúk neveztek ki.
süti beállítások módosítása